Bő negyedórás késéssel kezdődött a péntek késő délutáni víkendtelepi mérkőzés, amelyen az alsóház megnyerése volt a tét a vásárhelyiek számára, a kolozsváriak ugyanis későre érkeztek meg.
Kisebb lehetőségek adódtak a találkozó elején, az első negyedórában kapuralövésig csak a kolozsváriak jutottak el, majd a 17. percben meg is szerezték a vezetést, Pop Alex használta ki a vásárhelyi védelem hibáját.
Ezután magához vette a kezdeményezést a házigazda, de erőtlenek voltak a támadásai, és a szünetig egyetlen gólhelyzetet sem tudtak kialakítani, sőt még kapu felé tartó lövése sem volt.
A szünet után viszont alig fél perc elteltével villámgyorsan egyenlítettek, remek kiugratás után Bebeto Lupuleț nem hibázta el a befejezést.
A folytatásban a hazaiak irányították a játékot, Barabás Marius került ígéretes helyzetbe, de a beadás helyett a lövést választotta és nem találta el a kaput.
Kevéssel ezután a 60. percben a kolozsváriak másodszor is előnybe kerülhettek volna, de a kapufa megmentette a hazaiakat. A hajrához közeledve is veszélyesebb volt és többször is közelebb volt a gólhoz a Viitorul, Szántó Albert azonban verhetetlen volt a kapuban, többször nagyot védett.
Az utolsó lehetőségeket az utolsó percekben a Marosvásárhelyi SE hagyta ki, Csíki Norbert fejese és Lupuleț lövése is mellé szállt.
A döntetlennel Sütő Szilárd vezetőedző csapata elszalasztotta az esélyét, hogy bebiztosítsa az első helyét a bajnokság végén, így a sereghajtó Marosújvári SK ellen játszó Gyulafehérvári CSU szombaton megelőzheti, míg a Viitorul az egy ponttal bennmaradt a harmadosztályban. A csoportból másodikként a városi vetélytársa, a Kolozsvári Sănătatea esett ki, amely 1–0-s vereséget szenvedett a Szászrégeni Avântul otthonában. A Maros megyei csapat ezzel a győzelemmel beérte a Marosvásárhelyi SE-t és vele azonos pontszámmal zárt az élen.
„Nem volt egy egyszerű szituáció a mérkőzés előtt, ettől függetlenül mi kezdtük úgy a meccset, mintha mi késtünk volna el. Az ellenfél jobban elkapta a meccs ritmusát, de a szünetben egy-két dolgot megbeszéltünk és ezt a játékosok jól megvalósították, hiszen gyorsan egyenlítettünk, de nem tudtuk ezt végig vinni. A vendégcsapatnak több olyan helyzete volt, amelyeknél a kapusunk nagyszerű teljesítményt nyújtott és meccsben tartott. Nem érdemeltünk győzelmet, de vereséget sem, mivel a játékosok kiadtak magukból mindent, ez a reális eredmény” – nyilatkozta Sütő Szilárd, a Marosvásárhelyi SE vezetőedzője.
| 2023. 05. 26. 18:00 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 1-1 |
| 2023. 05. 26. 18:00 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | Kolozsvári Sănătatea Kolozsvári Sănătatea | 1-0 |
| 2023. 05. 27. 18:00 | Marosújvári SK Marosújvár | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 2-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 10 | 5 | 2 | 3 | 15-12 | 38 |
2 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 10 | 3 | 4 | 3 | 16-15 | 37 |
3 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 10 | 4 | 1 | 5 | 10-14 | 37 |
4 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 10 | 4 | 3 | 3 | 13-10 | 31 |
5 | Kolozsvári Sănătatea Kolozsvári Sănătatea | 10 | 4 | 1 | 5 | 20-17 | 27 |
6 | Marosújvári SK Marosújvár | 10 | 4 | 1 | 5 | 17-23 | 22 |
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!