A címvédő Bardoci Príma hazai pályán látta vendégül Uzon együttesét, azonban egy pillanatig sem lehetett kérdés a három pont sorsa. Az erdővidéki alakulat már az első percben megszerezte a vezetést, majd nem sokkal később meg is duplázta azt.
Kilencig meg sem állt, a vendégek pedig eggyel sem tudtak válaszolni a bekapott gólokra.
A szintén hibátlan Kovásznai SE ugyancsak saját közönsége előtt lépett gyepre. Itt sem kellett sokáig izguljanak a hazai szurkolók, 8 perc elteltével már két találat volt a különbség a két fél között.
Végül teljesen megérdemelten nyert a kovásznai csapat 5–0-ra.
A Perkői SE Nagyajta ellen idegenben kellett bizonyítson. Ez azonban nem okozott gondot a fiúknak, az első félidő hajrájában megszerezték a vezetést, a
fordulást követően pedig további négyszer voltak eredményesek, így ők is 5–0-s eredményt értek el.
Otthonától távol lépett gyepre a Baróti VSC, amely Maksára látogatott az ötödik játéknapon. Az erdővidéki együttes korán előnyhöz jutott, majd
a későbbiekben be is biztosította a magabiztos győzelmet.
A négy éllovas tehát kapott gól nélkül tudott nyerni és továbbra is makulátlan mérleggel állnak az élen azonos pontszámmal.
A következő fordulóban azonban erdővidéki rangadót rendeznek, ugyanis a Bardoci Príma Baróton játszik. A Perkői SE Árkost látja vendégül, míg a kovásznai alakulat szabadnapos lesz.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bardoci Príma Bardoci Príma | 4 | 4 | 0 | 0 | 32-3 | 12 |
2 | Kovásznai SE Kovásznai SE | 4 | 4 | 0 | 0 | 26-2 | 12 |
3 | Perkői SE Perkői SE | 4 | 4 | 0 | 0 | 17-4 | 12 |
4 | Barót VSC BVSC | 4 | 4 | 0 | 0 | 14-2 | 12 |
5 | Zágon Zágon | 4 | 3 | 0 | 1 | 24-3 | 9 |
6 | Árkosi SE Árkosi SE | 4 | 3 | 0 | 1 | 14-6 | 9 |
7 | Maksai SE Maksai SE | 5 | 3 | 0 | 2 | 12-9 | 9 |
8 | Csernáton Csernáton | 5 | 3 | 0 | 2 | 11-11 | 9 |
9 | Papolc Papolc | 5 | 2 | 0 | 3 | 14-21 | 6 |
10 | Szitabodza Szitabodza | 4 | 1 | 0 | 3 | 6-9 | 3 |
11 | Gelencei SE Gelencei SE | 5 | 1 | 0 | 4 | 7-20 | 3 |
12 | Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE | 5 | 1 | 0 | 4 | 1-23 | 3 |
13 | Nagyajta Nagyajta | 4 | 0 | 0 | 4 | 1-12 | 0 |
14 | Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE | 4 | 0 | 0 | 4 | 3-19 | 0 |
15 | Uzoni SE Uzoni SE | 5 | 0 | 0 | 5 | 3-41 | 0 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!