A kupasorozat előző körében a múlt hét közepén a nyárádtőiek 2–1-re győztek a megyei rivális Marosvásárhelyi SE otthonában, ahol nagy fölényben játszottak, helyzetek sokaságát alakították ki, és nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.
Ezt követően a hétvégén még két barátságos meccset is játszottak, a Maros megyei bajnokságban érdekelt Náznánfalvát 3–1-re, míg a harmadosztályú vetélytárs Medgyesi SK-t 5–2-re verték.
A múlt heti mérkőzéseken nyújtott teljesítményük mindenképpen bizakodásra adhat okot, ezúttal azonban egy jóval keményebb ellenféllel állnak szemben.
A Dési Unirea a másodosztályú bajnokságban ütőképes együttesnek számít, az előző idényben a felsőházi rájátszásban szerepelt. A Kolozs megyeiek ebben a körben csatlakoznak a kupához, de a 2. Ligában már lejátszottak két találkozót, előbb hazai pályán 1–0-ra felülmúlták a CSM Alexandriát, majd 2–0-ra kikaptak a Sellenberki SK vendégeként.
A Nyárádtő–Dés párharc szerdán 17 óra 30 perctől kezdődik a nyárádtői stadionban, az összecsapást a vajdahunyadi Raul Bădărău vezeti. Döntetlen esetén a rendes játékidő után kétszer tizenöt perces hosszabbítás, és ha szükséges, tizenegyes-párbaj következik.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!