Marco Rossi csapata a világbajnoki selejtezők nyitányán három mérkőzés alatt hét pontot szerzett: a lengyelek ellen elért hazai döntetlent követően San Marino és Andorra vendégeként is nyert.
Magyarország éppen Románia helyét vette át a ranglistán, amely az eddigi 37. helye után jelenleg a 43. pozícióban található,
miután a világbajnoki selejtezők kezdetén csak három pontot gyűjtött, legyőzte Észak-Macedóniát, illetve kikapott Németországtól és Örményországtól.
A magyarok Eb-riválisai közül a franciák mellett a portugálok (5.) és a németek (12.) is a legjobbak között szerepelnek, csakúgy, mint a 2022-es katari világbajnokság selejtezősorozatában ellenfélnek számító angolok (4.) és lengyelek (21.). A további vb-selejtezős riválisok közül Albánia a 66., Andorra a 158., míg San Marino a 210., utolsó helyen áll.
Az élen továbbra is Belgium található, megelőzve a világbajnok francia, illetve a brazil nemzeti csapatot. A top tízben ketten tudtak előre lépni: az olaszok három helyet javítva hetedikek, míg a dánok két pozíciót ugorva a tizedikek.
Újdonság, hogy a listán már nem csak egész pontokat adnak, hanem a holtverseny elkerülése érdekében bevezették a századpontokat is.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!