A tavalyinál is erősebb mezőnyt vonultat fel a II. Burus Csaba Emléktorna, amelyet július 24-25-én rendeznek meg a csíkszeredai Burus Csaba Sportparkban. A hatcsapatos, az U16-os korosztály számára kiírt nemzetközi utánpótlástorna résztvevői között magyarországi, romániai és szerbiai élklubok akadémiái szerepelnek.
Az első emléktornát 2025-ben a Budapest Honvéd nyerte meg, miután a döntőben szoros mérkőzésen legyőzte a házigazda FK Csíkszeredát.
A címvédő Budapest Honvéd mellett pályára lép a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, amely a legutóbbi magyar U16-os bajnokságban közvetlenül a Honvéd mögött végzett. Romániát az FK Csíkszereda és a nagy hagyományokkal rendelkező Bukaresti Steaua képviseli, míg Szerbiából a vajdasági TSC Topolya érkezik. A mezőnyt a Sepsi OSK teszi teljessé, amely az utóbbi években Székelyföld egyik meghatározó utánpótlásnevelő műhelyévé vált.
Az A jelű csoportban az FK Csíkszereda, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és a Bukaresti Steaua szerepel, míg a B csoportban a Honvéd, a Topolya és a Sepsi OSK kapott helyet.
A csoportmérkőzéseket pénteken három idősávban rendezik. Délelőtt 10 órától az FK Csíkszereda a Puskás Akadémiával találkozik, míg a másik pályán a Budapest Honvéd a TSC Topolyával játszik. Délután 3 órától a Puskás Akadémia a Steaua ellen lép pályára, ezzel egy időben a Sepsi OSK a Budapest Honvéddal mérkőzik meg. Az esti programban 6 órától az FK Csíkszereda a Steauával csap össze, míg a Sepsi OSK a Topolyával küzd a továbbjutásért.
A helyosztókat szombaton rendezik: fél 10-től az ötödik helyért, 11 órától a bronzéremért, délután 1 órától pedig a tornagyőzelemért lépnek pályára a csapatok.
„Az ünnepélyes díjátadó délután fél 3-kor kezdődik. A mérkőzések játékideje kétszer harminc perc, a belépés valamennyi találkozóra ingyenes. A szervezők minden labdarúgás iránt érdeklődőt szeretettel várnak a Burus Csaba Sportparkba” – mondta el a Székely Sportnak Dusinszky Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!