Hirdetés

A Konferencia Liga előző szezonjának döntősével került egy csoportba a Ferencváros

Olasz, belga és szerb ellenfeleket kapott a magyar bajnok
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Ferencváros az előző kiírásban döntős olasz Fiorentina, továbbá a belga ezüstérmes Genk és a szerb bronzérmes Cukaricki csapatával találkozik a labdarúgó Konferencia Liga csoportküzdelmei során.

Máté Csaba együttesét az európai szövetség pénteki, monacói sorsolásán az első kalapból húzták ki, és az F csoportba kapott besorolást. A négyes első helyezettje egyből a nyolcaddöntőbe kerül, a második pedig játszik a 16 közé jutásért az Európa Liga egyik csoportharmadikjával.

Az első fordulót szeptember 21-én rendezik, majd október 5-én és 26-án folytatódnak a küzdelmek, a harmadik fordulót október 26-ra időzítették. A kvartett visszavágói november 9-én kezdődnek, majd 30-án folytatódnak, végül a csoportkör december 14-én zárul.

Hirdetés

A sorozat döntőjét május 29-én rendezik Athénban. Az M4 Sport a Ferencváros összes találkozóját élőben közvetíti.

A Konferencia Liga csoportbeosztása:

A csoport:
Lille (francia), Slovan Bratislava (szlovák), Olimpija Ljubljana (szlovén), KÍ Klaksvík (feröeri)
B csoport:
Gent (belga), Makkabi Tel-Aviv (izraeli), Zorja Luhanszk (ukrán), Breidablik (izlandi)
C csoport:
Dinamo Zagreb (horvát), Viktoria Plzen (cseh), FC Asztana (kazah), Ballkani (koszovói)
D csoport:
Club Brugge (belga), Bodö/Glimt (norvég), Besiktas (török), FC Lugano (svájci)
E csoport:
AZ Alkmaar (holland), Aston Villa (angol), Legia Warszawa (lengyel), Zrinjski Mostar (bosnyák)
F csoport:
Ferencvárosi TC, Fiorentina (olasz), Genk (belga), Cukaricki (szerb)
G csoport:
Eintracht Frankfurt (német), PAOK (görög), Helsinki JK (finn), Aberdeen (skót)
H csoport:
Fenerbahce (török), Ludogorec (bolgár), Spartak Trnava (szlovák), Nordsjaelland (dán)

Szoboszlaiék osztrák, belga és francia ellenfelekkel egy csoportban

A magyar válogatott csapatkapitány Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool FC az osztrák LASK Linzzel, a belga Union Saint-Gilloise-val, valamint a francia Toulouse-zal találkozik a labdarúgó Európa Liga csoportkörében.

A pénteken rendezett monacói sorsoláson a végső győzelemre is esélyesnek tartott angol sztárcsapat az E csoportba került, majd a Kecskés Ákost is a soraiban tudó LASK Linz után az előző kiírásban negyeddöntős Union Saint-Gilloise-t, valamint a Toulouse-t sorsolták mellé.

A szintén magyar válogatott Sallai Roland csapata, a Freiburg az A csoportba kapott besorolást, mégpedig a Konferencia Ligában címvédő West Ham United, a görög Olympiakosz, valamint Sós Bence csapata, a szerbiai Topolyai SC mellé.

A Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató görög Panathinaikosz a Villarreallal, a Rennes-nel, illetve az izraeli Makkabi Haifával csap majd össze, míg a Bolla Bendegúzt nyáron szerződtető svájci Servette az előző idényben Budapesten döntős AS Romát, a cseh Slavia Prahát, valamint a moldovai Sheriff Tiraspolt kapta ellenfélnek.

A legerősebbnek tűnő csoport a B jelű négyes, ebben a holland Ajax, a francia Olympique Marseille, az angol Brighton, illetve a görög AEK Athén szerepel.

A csoportkör első fordulóját szeptember 21-én rendezik, az utolsóra pedig december 14-én kerül sor.
Az Európa-liga döntőjét május 22-én rendezik Dublinban.

Az Európa Liga csoportbeosztása:

A csoport:
West Ham United (angol), Olympiakosz Pireusz (görög), SC Freiburg (német), Topolyai SC (szerbiai)
B csoport:
Ajax (holland), Olympique Marseille (francia), Brighton (angol), AEK Athén (görög)
C csoport:
Glasgow Rangers (skót), Real Betis (spanyol), Sparta Praha (cseh), Arisz Limasszol (ciprusi)
D csoport:
Atalanta (olasz), Sporting CP (portugál), Sturm Graz (osztrák), Raków Czestochowa (lengyel)
E csoport:
Liverpool FC (angol), LASK Linz (osztrák), Union Saint-Gilloise (belga), Toulouse (francia)
F csoport:
Villarreal (spanyol), Rennes (francia), Makkabi Haifa (izraeli), Panathinaikosz (görög)
G csoport:
AS Roma (olasz), Slavia Praha (cseh), Sheriff Tiraspol (moldovai), Servette (svájci)
H csoport:
Bayer Leverkusen (német), Qarabag (azeri), Molde (norvég), Häcken (svéd)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Új korszak kezdődik a Hargita Rali történetében, jelentős változásokkal jön az idei kiírás

Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.

Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

`
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Ott lesz a focivébén, talán mérkőzést is bíznak Kovács Istvánra

A FIFA döntése értelmében bekerült a 2026-os világbajnokság játékvezetői keretébe Kovács István. Az előző tornán csak tartalék szerepkört kapott.

Egy percre megáll a focivilág, Mircea Lucescu emlékének adóznak

Elhunyt Mircea Lucescu, a legendás edző 80 éves volt. Az UEFA döntése értelmében az európai kupamérkőzések előtt egyperces gyászszünettel tisztelegnek az emléke előtt. Ahogy a román bajnokikon is.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

FK-játékosokkal a keretben folytatná jó sorozatát a női válogatott

Három FK Csíkszereda-játékos is helyet kapott a romániai női labdarúgó-válogatott keretében, amely a Ciprus elleni hazai világbajnoki selejtezőre készül.

Spanyol csúcsrangadót kapott a BL-negyeddöntőben Kovács István és öccse

Újabb rangos megbízást kapott Kovács István: az UEFA a Barcelona–Atlético Madrid BL-rangadót bízta rá. Öccse is szerepet kap, ráadásul külön pikantériát ad, hogy a Matracosok edzője, Diego Simeone tavaly élesen bírálta a nagykárolyi játékvezetőt.

Corbu Marius duplájával nyert rangadót a Ferencvárosi TC

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2–0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján.

Lucescu biztosan távozik, új szövetségi kapitányt keres a román válogatott

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) bejelentette, hogy Mircea Lucescu távozik a válogatott éléről. Egyelőre kérdéses, hogy ki veszi át a 80 éves szakember helyét a kispadon.

Visszaestek a FIFA-világranglistán, Magyarország megelőzi Romániát

A legfrissebb FIFA-rangsorban mindkét válogatott hátrébb került, de a magyar csapat továbbra is Románia előtt áll. Mindkét együttes számára a következő hivatalos mérkőzések az őszi Nemzetek Ligája csoportösszecsapásai lesznek.

FK-játékosokkal a soraiban jutott ki a vébére az U17-es válogatott

Felemás időszakot zártak a román korosztályos labdarúgó-válogatottak, a legnagyobb sikert azonban az U17-es együttes érte el, amely története során először kijutott a világbajnokságra.

Meglepetések a pótselejtezőben, végleges az idei focivébé csoportbeosztása

Lezárultak a pótselejtezők, kialakult a 2026-os labdarúgó-világbajnokság teljes, 48 csapatos mezőnye. Az utolsó kijutó Irak lett, miközben Olaszország zsinórban harmadszor maradt le a tornáról.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!