A piros-fehérek már így is kupaszereplésük legjobb eredményét érték el azzal, hogy elődöntőt játszhatnak, és minden esélyük megvan a továbblépésre, hiszen a szerencse is melléjük szegődött. A sorshúzáskor ugyanis elkerülték a fővárosi csapatokat, és a bajnokságban gyengélkedő Jászvásári Poli együttesét kapták ellenfélként.
Az OSK eddig a Temesvári Ripensia (4–1), az Astra Giurgiu (4–2) és a Petrolul Ploiești (1–0) csapatán jutott túl, a Mircea Rednic által irányított moldvaiak pedig a Bukaresti Rapid (1–0), a Metalul Buzău (3–1) és az Universitatea Craiova (3–2) együttesét búcsúztatták.
A szerda esti mérkőzést megelőzően Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője úgy vélekedett, a bajnokságban aratott siker nyomán megerősödött önbizalommal várhatják az elődöntő első felvonását, de összeszedetten kell játszaniuk, hogy megtegyék az első lépést a döntőbe jutáshoz.
A szakember szerint az első mérkőzés eredménye még nem lesz sorsdöntő, a továbbjutás majd csak a visszavágón fog eldőlni.
„A Dinamo elleni emberhátrányban kiharcolt győzelem önbizalmat adott a csapatnak, de a labdarúgásban egy meccs sem hasonlít a másikra, ezért megfelelően rá kell hangolódnunk erre az összecsapásra is. Nagyon fontos, hogy ezen az első találkozón ne kapjunk gólt, de az is, hogy egy ütőképes kezdőcsapatot tudjunk a pályára küldeni. Egy olyan időszakban vagyunk, amikor egymást követik a mérkőzések, és mutatkoznak a fáradtság jelei is.
– nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.
A Dinamo elleni bajnoki mérkőzésen csereként kapott lehetőséget Daniel Celea, aki szintén a visszaszerzett önbizalom fontosságát hangsúlyozta. A 24 éves védő szerint arra fognak törekedni, hogy minél nagyobb arányú győzelmet arassanak a kupameccsen, mert akkor majd a visszavágóra is nyugodtabban készülhetnek.
„Legutóbbi győzelmünkkel megerősítettük helyünket a bajnoki rangsorban, így bizakodva készülhetünk a Jászvásár elleni meccsünkre is. Minél nagyobb különbséggel akarunk nyerni, habár nehéz mérkőzésre számítok, az ellenfél ugyanis három bajnokiját sorozatban elvesztette, és most a kupasorozatban akarnak bizonyítani. Az öltözőben jó a hangulat, feloldódtak a feszültségek, tehát készen állunk a küzdelemre” – fogalmazott a piros-fehérek középhátvédje.
A szerdán este 8 órakor kezdődő Sepsi OSK–Jászvásári Poli kupaelődöntő első mérkőzését az Ovidiu Hațegan, Octavian Șovre, Sebastian Gheorghe bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1, illetve a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!