Az összecsapás elején több védelmi hibát is ejtett a bukaresti alakulat, viszont a Progresul Spartac egyszer sem tudta megbüntetni őket. A 27. percben Bordușanu kapott egy remek kiugratást, aki kibújt a védők mögül, kicselezte a kapust és higgadtan passzolt a kapuba, ezzel megszerezve a vezetést a vendégeknek. A szünetig még két komoly gólhelyzetük volt, egyszer sem voltak kellően pontosak.
A második játékrészben sokkal kisebb lendülettel játszottak a csapatok, igazán komoly lehetőséget nem is sikerült kidolgozniuk. A 77. minutumban Costin Amzăr begyűjtötte a második sárgáját, így emberelőnybe kerültek a hazaiak, azonban a 96. percben a hazaiak játékosa, Matei Andrei is pirosat kapott. Maradt az egygólos különbség, a Dinamo győzelemmel kezdte az új szezont a 2. Ligában.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!