A szatmári klub csütörtökön délelőtt a közösségi oldalán jelentette be, hogy Ilyés Róbert vette át a csapat irányítását. A csíkszeredai szakember a szezon elején érkezett Alexandru Pelici-t váltja az Olimpia VSK kispadján, akitől kevesebb, mint egy nappal korábban köszöntek el.
Az 52 éves, UEFA Pro-licenccel rendelkező Ilyés Róbert több mint egy évtizedes edzői tapasztalattal rendelkezik.
Szakvezetői pályafutását 2013-ban az FK Csíkszeredánál kezdte, majd 2018 és 2023 között a Sepsi OSK szakmai stábjának tagja volt, ahol Leo Grozavu, Cristiano Bergodi és László Csaba mellett dolgozott másodedzőként.
Ilyés Róbert legutóbb az FK Csíkszeredát irányította, a csapatot 2023 márciusában vette át a 2. Ligában, majd 2025 nyarán története során először feljuttatta az élvonalba.
A 2025–2026-os szezonban bent tartotta az együttest a Szuperligában, ahol a 10, helyen végzett, de a bajnokság lejártával nem hosszabbította meg a szerződését.
Ilyés Róbert nehéz feladatra vállalkozott, hiszen a Szatmárnémeti Olimpia VSK nyolc forduló után még nyeretlen a 2. Ligában, mindössze négy ponttal a tabella 20. helyén áll. A szakember a bajnokság folytatásakor, október 10-én a sereghajtó Bukaresti Dinamo SK otthonában mutatkozik be új csapatánál.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CSM Slatina Slatina | 8 | 7 | 1 | 0 | 17-5 | 22 |
2 | Temesvári Poli Temesvár | 8 | 6 | 2 | 0 | 18-7 | 20 |
3 | Resicabányai CSM Resicabánya | 8 | 6 | 0 | 2 | 13-8 | 18 |
4 | Bákói FC Bákó | 8 | 4 | 3 | 1 | 19-8 | 15 |
5 | Chindia Târgoviște Chindia | 8 | 5 | 0 | 3 | 17-8 | 15 |
6 | SC Popești-Leordeni Popești-Leordeni | 8 | 4 | 3 | 1 | 19-14 | 15 |
7 | Concordia Chiajna Chiajna | 8 | 5 | 0 | 3 | 17-13 | 15 |
8 | Metalul Buzău Metalul | 8 | 4 | 2 | 2 | 9-7 | 14 |
9 | CS Afumaţi Afumaţi | 8 | 4 | 2 | 2 | 12-12 | 14 |
10 | Cetatea Suceava Suceava | 8 | 3 | 3 | 2 | 15-11 | 12 |
11 | Besztercei Gloria Gloria | 8 | 4 | 0 | 4 | 12-10 | 12 |
12 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 8 | 3 | 2 | 3 | 11-12 | 11 |
13 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 8 | 3 | 2 | 3 | 12-15 | 11 |
14 | SCM Râmnicu Vâlcea Vâlcea | 8 | 3 | 2 | 3 | 10-13 | 11 |
15 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 8 | 2 | 3 | 3 | 13-10 | 9 |
16 | Sellenberki SK Sellenberk | 8 | 1 | 3 | 4 | 7-14 | 6 |
17 | CSL Ștefăneștii de Jos Ștefănești | 8 | 2 | 0 | 6 | 6-15 | 6 |
18 | Bukaresti Steaua Steaua | 8 | 1 | 2 | 5 | 9-17 | 5 |
19 | Unirea Slobozia Slobozia | 8 | 1 | 1 | 6 | 11-12 | 4 |
20 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | 8 | 0 | 4 | 4 | 3-10 | 4 |
21 | Újszentesi SK Újszentes | 8 | 0 | 3 | 5 | 5-16 | 3 |
22 | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 8 | 1 | 0 | 7 | 9-27 | 3 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!