Hirdetés

Magyari Szilárd a felsőházi rájátszásba jutna a Slatinával

Magyari Szilárd a saját teljesítményével kapcsolatban sem elégedetlen, bár szerinte lehetne még eredményesebb
Fotó: Facebook/CSM Slatina

Nyolc forduló után veretlenül vezeti a román labdarúgó 2. Ligát a CSM Slatina. Az együttes farkaslaki származású támadója, Magyari Szilárd szerint nem véletlen a remek menetelésük, céljuk pedig bejutni a felsőházi rájátszásba.

2026. szeptember 27., 10:48

A slatinai csapat az előző másodosztályú szezon alsóházi rájátszásában is eredményesen teljesített, azóta pedig 15 mérkőzésen 12 győzelem és három döntetlen a mérlege – mutatott rá a Székely Sport megkeresésére Magyari Szilárd, aki az év elején igazolt az olténiai együtteshez, ahol hamar beilleszkedett és alapemberré vált.

Kapcsolódó

Úgy érzem, ez a folytonosság az eredményekben nem véletlen. Nyáron volt egy átalakulás a keretben, sok új és fiatal játékos érkezett, akiket a szakmai stábnak sikerült jól beépítenie, és átvették a csapat játékstílusát. Mindenkinek profi a hozzáállása, mindenki szeretne előrelépni, ez pedig nagyon sokat számít”

– fogalmazott a farkaslaki származású támadó.

Hirdetés
•  Fotó: Facebook/CSM Slatina Galéria

Fotó: Facebook/CSM Slatina

Az Adrian Dulcea vezetőedző által irányított CSM Slatina nyolc forduló után veretlenül áll a tabella élén, ezt a pozíciót pedig szeretnék minél tovább megtartani. Magyari ugyanakkor tudja, hogy előbb-utóbb jöhet egy gyengébb periódus.

„Tudjuk, hogy lesz olyan időszak is, amikor nem jönnek az eredmények, ezzel számolnunk kell. Próbáljuk ezt minimalizálni, és a továbbiakban is minél jobb teljesítményt akarunk nyújtani.”

Figyelembe véve a remek szezonkezdetet, a céljuk egyértelmű: bejutni a felsőházi rájátszásba, majd ott is a lehető legjobban teljesíteni. A tíz mérkőzésből álló playoff ráadásul komoly bizonyítási lehetőséget jelent számukra.

Ezeket a meccseket mind közvetítik a tévében, mind egyénileg, mind csapatként jobban meg tudod mutatni magad. Ennél nagyobb motivációra nincs szüksége egy játékosnak”

– mutatott rá a 28 éves labdarúgó.

•  Fotó: Facebook/CSM Slatina Galéria

Fotó: Facebook/CSM Slatina

A CSM Slatina nem rendelkezik feljutási joggal az élvonalba. Magyari szerint ez bizonyos szempontból frusztráló, de a csapat igyekszik kizárni ezt a körülményt.

„Mindenki a saját dolgával foglalkozik, próbáljuk betartani a szakmai stáb utasításait. Van egyfajta nyugalom is a klubnál, minden adott ahhoz, hogy jól teljesítsünk, ebből pedig csak profitálni tudunk.”

A támadó saját teljesítményével kapcsolatban sem elégedetlen, bár szerinte lehetne még eredményesebb. Hétszer volt kezdő a bajnokságban, két gól és négy gólpassz szerepel a neve mellett.

„Nem rossz ez a mérleg, de van hiányérzetem, mert lehetne négy-öt gólom is. Nem stresszelek rá, még rengeteg mérkőzés van hátra. Ha ugyanilyen szinten folytatom, továbbra is eredményes lehetek”

– közölte.

Hozzátette, középcsatárként természetesen több gólt várnak tőle, de örömmel tölti el az is, amikor gólpasszal segíti a társait. „Több olyan szituáció adódott, hogy inkább én szolgáltam ki a társaimat, és nekem ez ugyanolyan öröm mintha gólt szereznék, mert a csapat nyert, így hozzájárultam a győzelemhez” – jegyezte meg a Székely Sportnak.

•  Fotó: Facebook/CSM Slatina Galéria

Fotó: Facebook/CSM Slatina

A bajnoki szünet szerinte jókor jött, mert az utolsó mérkőzésen (a hétvégén Sellenberk ellen 2–1-re megnyert meccsen eltiltás miatt nem játszhatott) már érezhető volt némi mentális és fizikai visszaesés.

Kapcsolódó

A Slatina három felkészülési mérkőzést is lekötött: a másodosztályú SCM Râmnicu Vâlceával, valamint az élvonalbeli FC Argeș és a címvédő Universitatea Craiova ellen is pályára lép. A téli szünetig további kilenc bajnoki vár a csapatra, Magyari szerint akkor már érdemes lesz mérleget vonni arról, milyen pozícióból várhatják a folytatást.

Labdarúgó 2. Liga, 2026–2027-es szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Bejelentették, Ilyés Róbert a Szatmárnémeti Olimpia VSK új vezetőedzője

Igaznak bizonyultak a sajtóértesülések, Ilyés Róbert megegyezett a labdarúgó másodosztályban szereplő Szatmárnémeti Olimpia VSK-val és kinevezték az együttes új vezetőedzőjének.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Edző nélkül a Szatmárnémeti VSK, Ilyés Róbert lehet a befutó

Nyolc forduló után továbbra is nyeretlen a labdarúgó 2. Ligában a Szatmárnémeti VSK. Az utóbbi vereséget követően megvált vezetőedzőjétől, Alexandru Pelicitől.

Kétgólos hátrányból állt fel, legyűrte a sereghajtót a Marosvásárhelyi ASA (videóval)

Egészen elképesztő meccset játszott hazai pályán a Marosvásárhelyi ASA, amely kétgólos hátrányból állt fel, a második félidőben négyszer betalálva 4–3-ra múlta felül a Bukaresti Dinamo SK-t.

Brazil középpályással erősített a Marosvásárhelyi ASA

Új labdarúgó érkezését jelentette be a Marosvásárhelyi ASA: a 32 éves brazil középpályás, Jair Tavares a másodosztályú együttesben folytatja pályafutását.

Fordulatos meccseken nyert az élen álló két csapat a 2. Ligában

Az első és a második helyezett is megdolgozott a három pontért a labdarúgó 2. Liga 8. fordulójának szombati játéknapján, így továbbra is a CSM Slatina vezeti a bajnokságot a Temesvári Poli előtt.

Villanyfényes meccsen fogadja a Dinamo SK-t a Marosvásárhelyi ASA

Közzétették a labdarúgó 2. Liga következő, 8. fordulójának menetrendjét: a Marosvásárhelyi ASA a zárómérkőzésen lép pályára a Bukaresti Dinamo SK ellen.

Nagy kapushiba is kellett a Chindia sikeréhez (videóval)

A Chindia Târgoviște magabiztos, 4–0-s győzelmet aratott vasárnap a Sellenberk ellen a labdarúgó 2. Liga 7. fordulójában. A Metalul Buzău megverte a Sloboziát és felzárkózott a középmezőnybe.

Csak rövid ideig vezetett, döntetlennel távozott a Marosvásárhelyi ASA

A vezetést ugyan megszerezte a CS Afumați vendégeként a Marosvásárhelyi ASA, de az előnyt nem tudta megőrizni, ráadásul az egyenlítésért kellett küzdenie a labdarúgó 2. Liga hetedik fordulójában.

Négy meccset közvetítenek a tévében, az ASA kiszállását interneten nézhetjük

A hetedik forduló következik a labdarúgó 2. Ligában, a tévétársagások az eddigi legtöbb, négy mérkőzést tűztek képernyőre, a Marosvásárhelyi ASA idegenbeli találkozóját pedig a szövetség platformján lehet követni.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!