Egyre nagyobb hangsúlyt kap a számolgatás a vb-n. A labdarúgó-világbajnokság csoportkörének második fordulója kezdődik csütörtökön este, és ezzel együtt elindulnak a továbbjutási számolgatások is.
A Székely Sport vb-tippjátékában ezúttal Halmágyi Zsolt osztotta meg várakozásait.
Az ismert csíkszeredai sportfotóst kértük fel a csütörtök esti és péntek hajnali mérkőzések megtippelésére. Halmágyi Zsolt testnevelő tanár, kézilabdaedző, a Csíkszeredai NKSZ veterán csapatával többször vett részt világjátékokon, ahol a székelyföldi együttessel érmeket is szerzett.
„Először is köszönöm, hogy rám gondoltatok, megtisztelő, hogy tippelhetek. Amúgy, ha az olvasók inspirálódni akarnak a tippjeimből, el kell mondjam, hogy sokszor még a lábméretemet sem találtam el online vásárlásnál, úgyhogy ne nagyon alapozzanak erre” – jegyezte meg nevetve.
Halmágyi szerint a világbajnokság második fordulója már egy másik szakasz kezdete. „Most kezdődik a matematika, a számolgatás a továbbjutásra és az egyenes kieséses szakaszra. Ilyenkor már nemcsak a játék számít, hanem az is, hogy melyik csapatnak mire van szüksége az adott csoporthelyzetben” – fogalmazott.
A Csehország–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzésen a közép-európaiak sikerét várja. „A csehek szerintem megnyerik ezt a meccset. Fegyelmezett, szervezett csapatnak tartom őket, 2–0-s győzelmet tippelek”.
A Svájc–Bosznia-Hercegovina találkozón sem számít meglepetésre. „Nagyon tisztelem a svájci futballt és az ott dolgozó szakembereket. Fegyelmezett futballt játszanak, ezért 2–0-s svájci győzelmet várok”.
A Kanada–Katar összecsapáson szorosabb eredményre számít. „Szerintem Kanada jobb csapat, de nem lesz könnyű mérkőzés. A tippem 2–1 Kanada javára”.
A nap legkiegyensúlyozottabb párosításának a Mexikó–Koreai Köztársaság mérkőzést tartja. „Mindkét csapat győzelemmel kezdte a tornát, ezért egyik fél sem fog mindenáron kockáztatni. Szerintem itt döntetlen születik, 1–1-et várok”.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!