Hirdetés

A címvédővel kezdi a rájátszást az FK Csíkszereda női futballcsapata

Remek felkészüléssel hangoltak a folytatásra
Fotó: Pinti Attila

A Kolozsvári U–FK Csíkszereda mérkőzéssel pénteken délben elrajtol a román női élvonalbeli labdarúgó-bajnokság rájátszása. A felsőház nyitómérkőzését a Kolozsvárhoz közeli Nagyiklódon rendezik.

Teljesítette alapszakaszbeli célkitűzést a csíki női futballcsapat, Albu László vezetőedző együttese az élvonal újoncaként bejutott a legjobb hat közé, így a felsőházi rájátszásban szerepel a tavaszi folytatásban.

Hirdetés

Január közepén kezdték meg a téli vakáció utáni felkészülést a csíki lányok. „Volt egy hétnapos helyi edzőtáborunk. Pont azt a hetet kaptuk el, amikor azok a –18 C fokos hidegek voltak, de ennek ellenére a napi két edzést meg tudtuk tartani, a lányok pedig jól beleálltak a munkába. Öt felkészülési meccset játszottunk, ott mindenki maximálisan próbált teljesíteni, az eredmények nem voltak fontosak, hanem az volt a cél, hogy mindenkinek találjuk meg a helyét a csapatban, mérjük fel a felkészültségi szintet, lássuk, érezzük, legyünk tisztában azzal, hogy melyek a hiányosságaink” – nyilatkozta Albu László vezetőedző.

Komoly munka zajlik a klubnál női vonalon, az FK Csíkszereda négy játékosát hívták be a romániai válogatottak februári összetartásaira: az U17-es válogatottba Szőke Esztert és Balog Boglárkát, az U19-esbe Tankó Rékát, a felnőtt keretbe pedig Salamon Szidóniát. Érdekesség, hogy Balog, Tankó és Salamon is kapus.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

„Nem igazoltunk új játékost, viszont az őszi keretből – sajnos – öt lány elbúcsúzott. Szász Ildikó, Simon Mónika, Nagy Noémi, Császár Kincső és Györgypál Edina nem folytatják labdarúgói pályafutásukat, köszönjük mindazt, amit a klubért tettek. Tankó Réka a válogatott akcióján ujjsérülést szenvedett, így a Kolozsvár elleni bajnokin Salamon Szidónia és Balog Boglárka kerül fel a bírói lapra kapusként” – mondta el a tréner.

Egy jó ideje az FK Csíkszereda női csapatával edz a sepsiszentgyörgyi Fülöp Boglárka. A 2008-as születésű, támadó középpályás poszton játszó tehetség korábban már szerepelt az U15-ös romániai válogatottban. „Egyelőre a papírjai nincsenek rendeben, de nagyon remélem, hogy ha az első fordulóban nem is, de a folytatásban már ő is pályára léphet” – hangsúlyozta Albu.

A vezetőedző viccesen megjegyezte, számukra a bajnokság a harmadik fordulóval kezdődik, az első két játéknapon ugyanis a kiírás két toronymagas esélyesével, a címvédő Kolozsvári U-val és az alapszakaszgyőztes Temesvári Poli ellen játszanak idegenben, majd március közepén a Székelyudvarhelyi Vasas Femina érkezik Csíkszeredába. Közben március 12-én hazai pályán Román Kupa mérkőzést játszanak a Galaci Uniresitateával, ahol a legjobb nyolc közé jutás lesz a tét.

A Kolozsvári U–FK Csíkszereda mérkőzés helyszíne Nagyiklód, az Iclod Arena, kezdési időpontja péntek 13 óra, élőben közvetíti az interneten elérhető FRF TV.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az FK Csíkszereda kerete

Kapusok: Salamon Szidónia, Balog Boglárka, Tankó Réka.
Mezőnyjátékosok: Szentes Szabina, Berkeczi Emőke, Bartalis Barbara, Albu Erika, Nyéki Anna, Antal Anita, Mezőssy Melánia, Balázs Eszter, Fülöp Boglárka, Szőke Eszter, Horváth Luca, Kristó Laura, Bodor Anita, Részeg Beáta, Abos Bianka, Péter Kinga, Péter Alexandra és Györgyicze Réka.
Stáb: Albu László (vezetőedző), Gál Ervin (másodedző), Tőke Szilárd (erőnléti edző), Ferencz Levente (kapusedző).

A női labdarúgó 1. Liga rájátszás 1. fordulójának (március 3-4.) menetrendje

Felsőház: pénteken 13 órától Kolozsvári U–FK Csíkszereda, szombaton 11 órától Resicai Banat Girls–Székelyudvarhelyi Vasas–Femina, 13 órától pedig Bukaresti Carmen–Temesvári Poli.
Alsóház: szombaton 11 órától Marosvásárhelyi SE–Bukaresti Fair Play és Galaci Universitatea–Aradi Piros Security. A Nagybányai FF–CSM Alexandria mérkőzést elhalasztották.

A rájátszásra a csapatok az alapszakaszban megszerzett összes pontot magukkal viszik.

Az alapszakasz végeredménye:

1. Temesvári Poli 11 11 0 0 75–0 33
2. Kolozsvári U 11 10 0 1 74–8 30
3. Bukaresti Carmen 11 9 0 2 56–6 27
4. FK Csíkszereda 11 6 1 4 23–18 19
5. Resicai Banat Girls 11 6 0 5 29–15 18
6. Udvarhelyi Vasas-Femina 11 5 2 4 18–26 17
……………………………………………………………...
7. CSM Alexandria 11 5 1 5 19–22 16
8. Marosvásárhelyi SE 11 3 1 7 16–34 10
9. Nagybányai FF 11 3 1 7 8–45 10
10. Aradi Piroş Security 11 1 2 8 8–50 5
11. B.Fair Play Joc Cinstit* 11 2 1 8 15–52 1
12. Galaci Universitatea 11 0 1 10 4–69 1

*A Bukaresti Fair Play Joc Cinstit csapata 6 ponttal büntetve

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elege lett a mellőzésből, felrúgta szerződését a Sepsi OSK volt alapembere

Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.

Bődületes kapásgóllal győzött és őrzi idei hibátlan hazai mérlegét az FK Csíkszereda (videóval)

A forduló góljával és fegyelmezett játékkal aratott 2–1-es győzelmet az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 28. fordulójában. Ilyés Róbert együttese idei harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, és pontszámban beérte a Petrolult.

Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

`
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Krónika

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson

Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.

Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Ez is érdekelheti

Március elején rajtol a vb-kvalifikáció, négy FK-játékos a román válogatott keretében

Négy FK Csíkszereda-játékos is meghívót kapott a román női labdarúgó-válogatottba, amely március elején kezdi meg a 2027-es brazil világbajnokság selejtezősorozatát. A csapat a C5-ös csoportban küzd a továbbjutásért.

Csak huszonhárom percig tartott a Vasas Femina idei első bajnokija (videóval)

Súlyos keretproblémákkal küzd a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a női labdarúgó Szuperliga alsóházában, a rájátszás első játéknapján nyolc játékosa lépett pályára a Besztercei Gloria otthonában, a meccs egy sérülés miatt 23 perc után félbeszakadt.

Kontrákból büntetett a Kolozsvári U, vereséggel indította a rájátszást az FK Csíkszereda

Gyenge helyzetkihasználással és akadozó támadójátékkal kezdte a női Szuperliga rájátszását az FK Csíkszereda, amely vasárnap délután 3–1-re kikapott a Kolozsvári U otthonában.

„Mindent gyakorolni tudtunk, ami fontos lesz” – élesben folytatja a szezont az FK Csíkszereda

Több mint két hónapos téli szünet után a rájátszással folytatódik a női labdarúgó Szuperliga. Az FK Csíkszereda vasárnap a Kolozsvári U vendégeként kezdi meg szereplését. Szeitl Szilvia bizakodva várja az idény legfontosabb szakaszát.

Székelyföldi klubok játékosaival küzd az Eb-szereplésért a korosztályos női fociválogatott

Az Európa-bajnoki részvételt célozta meg a romániai U17-es korosztályú női labdarúgó-válogatott, amely Csehországban játszik a selejtező utolsó körében.

Az FK Csíkszereda korábbi edzője irányítja a szamosújvári női focicsapatot

Kollár Péter lett a Szamosújvári Atletic Olimpia SK női labdarúgó együttesének vezetőedzője, a klub pedig több magyarországi játékossal erősített az alsóházi rájátszás előtt. A cél egyértelmű: bennmaradás a Szuperligában.

Legyőzte német ellenfelét, befejezte az edzőtábort az FK Csíkszereda női csapata

Magabiztos győzelemmel zárta törökországi edzőtáborának felkészülési mérkőzéssorozatát az FK Csíkszereda női szuperligás csapata: a piros-feketék a német FC Rhenania 1920 Lohn ellen nyertek, így két siker és egy vereség a mérlegük.

Ellenfeleket kapott az FK Csíkszereda és a Vasas Femina a női Román Kupában

Szerdán délután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kisorsolta a női Román Kupa 2025–2026-os csoportkörének beosztását. Kiderült, hogy a címvédő FK Csíkszereda a B jelű kvartettbe került, a küzdelmek március végétől április utolsó hetéig tartanak majd.

Túl erősnek bizonyult az üzbég válogatott az FK Csíkszereda női csapatának

Elveszítette a második felkészülési mérkőzését a Törökországban edzőtáborozó FK Csíkszereda női élvonalbeli labdarúgócsapata. A nagyobb játékerőt képviselő üzbég válogatott négyszer is betalált a piros-feketék kapujába.

India női fociválogatottja ellen nyert az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte törökországi edzőtáborának felkészülési mérkőzéssorozatát az FK Csíkszereda női szuperligás csapata: Szeitl Szilvia tanítványai India válogatottját győzték le Vlădulescu Ana korai találatával.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!