A bánsági város csapata Alexandru Pelici-csel kezdte az idényt, de a temesvári szakember nemrég felmondott, majd Claudiu Niculescut váltotta a CS Mioveni kispadján.
A resicaiak egy fordulót megbízott vezetőedzővel húztak le Călin Cheregi személyében, szerdán viszont bejelentették az új trénerüket, aki nem más, mint a Kolozsváron született Alin Minteuan.
A korábbi középpályás, aki játékosként többek között a CFR és a városi rivális Universitatea csapatánál, illetve Izraelben is futballozott, 2009 óta edzősködik, és egy dési kitérőt leszámítva eddig kizárólag a „vasutasoknál” tevékenykedett.
Dusan Uhrin, Antonio Conceicao, Andrea Mandorlini és Sorin Cârțu segédjeként négy bajnoki címet nyert a fellegváriakkal.
Minteuan vezetőedzőként is dolgozott a CFR-nél, amíg Dan Petrescu Kínában kalandozott: öt mérkőzésen százszázalékos mérlege volt vele a kolozsvári csapatnak.
Petrescu visszatérése után újabb bajnoki címet nyertek, de Minteuan idén januárban távozott a csapattól, amelyet a 2010/11-es szezonban 18 meccsen, többek között az AS Roma elleni, hazai BL-találkozón (1:1) is irányított.
A Resicabányai CSM nyolc bajnokin szerzett nyolc ponttal jelenleg csak a 18. helyen áll a másodosztályban.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!