Hirdetés

A visszavágót sem veszi fél vállról az SZFC

Kemény összecsapás vár az SZFC-re
Fotó: Beliczay László

2021. május 23., 11:44

Hosszú, ötórás utazás vár a Székelyudvarhelyi FC-re, vasárnap 17.30-tól a Suceava megyei bajnok Viitorul Liteni vendége lesz a 3. Ligában maradásért kiírt osztályozó visszavágóján.

2021. május 23., 11:44

Hiába uralta az első mérkőzést az SZFC és alakított ki számtalan helyzetet, mindössze két gólt tudott szerezni – Hodgyai László és Simó Csongor révén –, így nem sikerült hazai pályán lezárnia az osztályozós párharcot.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Mivel csak két góllal nyertünk, ezért már szombaton elutazunk, Fălticeni-ben fogunk megszállni. Liteni-ben kicsi a pálya, ez pedig a számos idős játékost foglalkoztató házigazdáknak kedvez, mivel nem kell annyit futniuk.

De ez nem szabad minket érdekeljen, mi azért megyünk oda, hogy nyerjünk, és vasárnap este elmondhassuk, minden rendben alakult, és a következő szezonban is a 3. Ligában folytatjuk

– mondta László Zsolt, az SZFC csapatmenedzsere.

Mitra Szilárd edző-játékos két labdarúgóra nem számíthat, Raul Negotei térdét ismét meg kell műteni, míg a csapat vezetősége János Norberttel egyoldalúan szerződést bontott, mivel nem volt megelégedve a támadó teljesítményével.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Idegenbeli KSE-rövidzárlat, először kapott ki a Sepsi OSK II.

Balszerencsésen alakult a hétközi forduló a háromszéki csapatok számára a labdarúgó 3. Ligában. Az egy órát emberhátrányban játszó KSE Vasluiban kapitulált, míg a Sepsi OSK II. Nagyszebenben szenvedte el idénybeli első vereségét.

Ugyanazon eredmény: otthon nyert a Gyergyói VSK és az SZFC is

Hétközi fordulót rendeztek a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjában, a Gyergyószentmiklósi VSK és a Székelyudvarhelyi FC is hazai pályán szerezte meg idénybeli második győzelmét: előbbi a Viitorul Onești, utóbbi a Bákói Aerostar ellen nyert 2–0-ra.

Még várat magára a kovásznaiak első győzelme a 3. Ligában

Nem termett babér a Kovásznai Kárpátok számára a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 5., hétközi fordulójában sem, a fürdővárosiak hazai pályán szenvedtek háromgólos vereséget a Medgyesi SK-tól.

Hatgólos székely rangadón aratta első győzelmét a Kézdi SE, Kovászna Brassóban kapitulált

Gergely Alpár mesterhármasával a Kézdivásárhelyi SE nyerte a Gyergyószentmiklósi VSK elleni székely rangadót a labdarúgó 3. Liga 4. fordulójában. Kovászna ezúttal sem járt szerencsével, Brassóban szenvedett vereséget.

Csak döntetlenre futotta az SZFC-től a sereghajtó ellen

Egy ponttal tér haza a Ceahlăul Piatra Neamț elleni kiszállásáról a Székelyudvarhelyi FC, szombaton délután 1–1-es döntetlent játszott a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjának negyedik fordulójában.

Egyelőre megállíthatatlanok a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Negyedik mérkőzését is megnyerte, folytatja hibátlan menetelését a labdarúgó 3. Ligában a Sepsi OSK ifjúsági csapata, amely a 4. fordulóban a Brassói Kids Tâmpát gyűrte le.

Hibátlan maradt a Sepsi OSK II., emberhátrányban ért el döntetlent a KSE

A KSE félidőben még vezetett, de aztán emberhátrányban nem tudta megtartani előnyét a labdarúgó 3. Liga 3. fordulójában. A Sepsi OSK II. sima győzelmet aratott, míg a Kovásznai Kárpátok elszenvedte harmadik vereségét.

Pontot szerzett Putnán az SZFC, első győzelmét ünnepli a VSK Gyergyó

A Székelyudvarhelyi FC 1–1-es döntetlent játszott a Bradul Putna otthonában a labdarúgó 3. Liga harmadik fordulójában, míg a Gyergyószentmiklósi VSK 4–2-re legyőzte a CSM Pașcanit, ezzel megszerezte idénybeli első győzelmét.

Városon belül költözik a Brassói Corona, a Kovásznát már az új helyszínen fogadják

A Kárpátok helyett a Metrom Stadionban játssza hazai mérkőzéseit a labdarúgó 3. Ligába frissen feljutott Brassói Corona. A sportlétesítmény jelenleg felújítás alatt áll, hogy megfeleljen a szövetség előírásainak.

Elherdálta a helyzeteit a KSE, elkésett a hajrával a Kárpátok

Gondjai akadtak a helyzetkihasználással, így egy ponttal kellett beérnie a Kézdivásárhelyi SE-nek a vendég Bákó ellenében, míg a remekül hajrázó Kovásznai Kárpátok Zernyesten szenvedett vereséget a labdarúgó 3. Liga második játéknapján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!