Hirdetés

Sok helyzet és csak két gól, előnybe került az SZFC

Ezúttal belefért Bálint kihagyott büntetője is
Fotó: Beliczay László

2021. május 16., 21:16

Hiába dominálta végig az osztályozó párharc első mérkőzését a Székelyudvarhelyi FC, vasárnap délután rossz helyzetkihasználása miatt csak két gólt tudott rúgni a Viitorul Liteni-nek.

2021. május 16., 21:16

Suceava megye bajnokcsapatának kezdőjében több veterán kort megért labdarúgó kapott szerepet, Claudiu Velescu idén lesz negyvenéves, a Farult, az Oțelult és az UTA-t is megjárt Mihai Guriță februárban töltötte a 48-at, míg a Bukaresti Steauánál több szezont lehúzott Daniel Bălan szeptemberben lesz 42, a csapat átlagéletkora 36 év volt.

Ahogy várható volt, már az első percekben kapuja elé szögezte vendégeit az SZFC, érkeztek is a helyzetek, ám Hodgyai László fejesei nem értek célt. A 11. percben ismét az udvarhelyiek éke került helyzetbe, a Liteni védője letaglózta, a játékvezető a büntetőpontra mutatott.

Hirdetés

Bálint Rajmond állt oda elvégezni a tizenegyest, a kapu jobb oldalába tartó lövését a Viitorul hálóőre a kapufára tolta.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A mezőnyben kőkemény harc folyt minden labdáért, a vendégek nem spóroltak a kemény belépőkből, a játékvezető többször is rendre kellett utasítsa őket. Visszatérve a meccsre, az udvarhelyiek játéka akadozott, sok volt a pontatlan passz, ám így is sikerült lehetőségeket kialakítaniuk.

A 35. percben egy rosszul elvégzett bedobás miatt visszakerült a labda az SZFC-hez, Țepeș szépen ugratta ki Hodgyait, aki a kapus mellett a hálóba gurított (1–0).

A szünetig még egy életerős Simó Csongor lövést lehetett feljegyezni, ami elkerülte a kaput, így 1–0-s SZFC-előnynél mentek pihenőre a csapatok.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A második félidőben még több lehetőséget kidolgozott az SZFC, ám a befejezések rendre pontatlanok voltak, Liteni pedig folyamatosan húzta az időt. Az SZFC edzőjátékosa, Mitra Szilárd kettős cserével próbálta felrázni csapata játékát, érkezett Szőcs László és Csala Tibor. A labda viszont továbbra sem akart áthaladni a liteni-i gólvonalon, egészen a 74. percig,

ekkor a kapus borította fel Hodgyait, a jogos tizenegyest pedig Simó magabiztosan értékesítette (2–0).

Az utolsó negyedórában is a Viitorul kapuja előtt zajlott a játék, és hiába az újabb lehetőségek, több gól nem született.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Kétgólos előnyt szerzett tehát a visszavágóra az SZFC, ám jobb helyzetkihasználással ez lehetett volna jóval nagyobb is. A vendégek előtt egyetlen lehetőség sem adódott a gólszerzésre. A visszavágót jövő vasárnap 17.30-kor rendezik.

Labdarúgó 3. Liga, osztályozó, első mérkőzés

Székelyudvarhelyi FC–Viitorul Liteni 2–0 (1–0),
gólszerzők: Hodgyai (35.), Simó (74., 11-esből).
SZFC: Bordás – Marucza, Mitra (Stoian, 23.), Berkeczi, Barta, Țepeș, Bálint (Vékás, 82.), Tankó (Szőcs, 58.), Szfárli (Csala, 58.), Simó, Hodgyai (Turcu, 82.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!