Eredetileg Románia–Magyarország U18-as összecsapást szerettek volna a szervezők, azonban a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) nem ment bele, hosszas egyeztetés után azt a választ kapták a csíkiak, hogy ez a mérkőzés nem fér bele az FRF versenynaptárába. Ezt követően jött az ötlet, hogy az FK Csíkszereda és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK utánpótláskorú játékosaiból alkotott székelyföldi válogatott lesz majd Magyarország U18-as csapatának ellenfele.
Hétfőn az AUR elnöke, George Simion a Románok Egyesüléséért Szövetség honlapján megjelent nyilatkozatában kijelentette,
elfogadhatatlannak tartja, hogy megrendezzék a Székelyföld–Magyarország barátságos mérkőzést, mivel az Székelyföld államiságának elismerésével lenne egyenlő.
„Ez a találkozó nemcsak a legutóbbi hoki- és futballmérkőzéseken történt incidensekhez hasonló dac, hanem az úgynevezett Székelyföld államosítására tett kísérlet is” – mondta a parlamenti képviselő. Simion szerint ezzel Erdélyt egy magyar államnak tűntetik fel, amely egy másik magyar állammal, Magyarországgal játszik.
– tette hozzá.
Az ügy kapcsán megszólalt Claudiu Târziu, a párt szenátusi frakcióvezetője is, szerinte a mérkőzés nemzetbiztonsági kockázat, és felszólította a román kormányt és a Hargita megyei prefektúrát, hogy lépjen közbe, akadályozzák meg az összecsapás létrejöttét.
Továbbá nem tartjuk bölcs döntésnek azt, hogy a Román Labdarúgó Szövetség nem fogadta el a magyar kollégák meghívását. Ha a mérkőzést Románia és Magyarország válogatottja játszotta volna, akkor most nem lenne miről beszélnünk” – nyilatkozta a szenátor, az AUR társelnöke.
Az FK Csíkszereda vezetősége később ismerteti álláspontját.
Az új lelátórész nemrég készült el, a csíkszeredai stadion befogadóképessége pedig 2500 fősre bővült, továbbá befejeződött a Kaufland áruház mögötti sportpark is. Jelenleg az FK Csíkszeredának van egy füves centerpályája, két műfüves pályája és három füves edzőpályája, de a csicsói, illetve a szépvízi partnereik által rendelkezésükre bocsátott füves pályákat továbbra is használják, és ezek elégségesek a versenyrendszerben induló csapatok felkészülésére, illetve mérkőzéseire.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!