A román labdarúgó-bajnokság véget ért, mielőtt befejeződött volna. Lokálpatriótaként örömmel tölt el, hogy a Kolozsvári CFR (nekünk csak Vasutasok) labdarúgócsapata zsinórban negyedszer, összességében hetedik alkalommal hódította el a bajnoki címet.
Az első ilyen eredmény 2008-ban még meglepetésnek számított, azóta a szurkolók hozzászoktak, hogy kedvenc csapatuk minden évben komoly tényezőnek számít a bajnoki pontvadászatban.
Mert a jóhoz könnyű hozzászokni.
A rosszhoz még könnyebb.
Nem vitatom, hogy a kolozsvári együttes megérdemelten lett bajnok. Egy bajom van ezzel: az utóbbi évek azt mutatják, hogy a román bajnokságot az nyeri, aki a gyenge csapatok között a kevésbé gyenge. Vagy a gyengék között a legerősebb. Ahogy tetszik. Nálam sokkal felkészültebb szakemberek mondják el különféle fórumokon szinte naponta, hogy a román labdarúgás a mélyponton van, ilyen alacsony színvonalat soha nem mutatott története folyamán.
Gondoljuk el, milyen „erős” csapatok versengenek, ha például az öt évvel ezelőtti bajnok az idén kiesett az első osztályból.
Ugyanakkor az utóbbi évek bajnokcsapatai közül több is megszűnt, felszámolták, csődöt mondott.
Egykor nagynevű együttesek sétálnak ingoványos talajon, csak a szentlélek tartja egyben őket, ilyen-olyan mesterséges módszerekkel tarják életben őket. Csak idő kérdése, mikor tűnnek el a semmiben. Másoknak nincs stadionjuk, ott játsszák úgymond hazai mérkőzéseiket, ahol éppen befogadják őket.
Ehhez képest a Kolozsvári CFR maga a stabilitás, az oázis ebben a kitikkadt, szívét-lelkét vesztett sportágban. Egyetlen lehetséges vetélytársa maradt, a bukaresti FCSB, ám annak tulajdonosának, a börtönviselt juhásznak csak a haszon lebeg a szeme előtt, a dicsőségről rég lemondott. Lelke rajta…
Ilyen körülmények között nyert a kolozsvári klub bajnokságot egy olyan csapattal, melynek átlagéletkora a nyugdíjkorhatárhoz közelít. Ez még nem is lenne baj. Ám a mutatott játék – amiért elsősorban az edzők és a vezetőség felelős –, stílusosan inkább egy döcögő gőzmozdonyra emlékeztet, mintsem egy gyorsvonatéra. Aki elég régóta figyeli a sportág hazai alakulását, viszonylag hamar felismeri, hogy mifelénk mennyire gyatra teljesítménnyel lehet manapság eredmény elérni. Akinek erre szeme van, látja – a többi pedig mese.
Amikor harmadrangú, kiszuperált, innen-onnan összeszedett nevesincs vagy levitézlett játékosok rúghatják a bőrt jó pénzért a román első osztályban, ahhoz nincs sok, mit hozzátenni.
Ameddig a sajtó, a szakemberek éppen a látványosságot, a tudást, az odaadást hiányolják a fociból, addig a csapatok vezetői, edzői, játékosai megszállottan ismételgetik, hogy az eredményen kívül semmi más nem számít. Magyarán: le van ejtve a néző, a szurkoló, dőljön a pénz, a többit felejtsük el. Ma már százával futkosnak a pályákon a jól felkészített szimulánsok, akik bármilyen trükköt bemutatnak, hogy valamilyen előnyhöz jussanak.
Régebben elképzelhetetlen volt, hogyha egy csapat lő egy gólt, ne akarja a következőt vagy a sokadikat is megrúgni. Ez a fajta hozzáállás is csak emlék maradt. A gyepen mintha nem is sportemberek, hanem ötéves gyerekek futkosnának, akik a legkisebb érintéstől összerogynak, üvöltenek, mint a fába szorult féreg. Produkcióikat nézni is fájó… Másrészt az is igaz, hogy ennyi könyöklést, aljas belemenést, mezrántást sem nagyon láttunk azelőtt. Ennek oka, hogy sok focista erőszakkal pótolja technikai hiányosságait. És akkor nem beszéltünk a kritikán aluli játékvezetésről – ám ez már egy külön téma.
A bajnoki cím elnyerésének örömébe tehát jócskán vegyül üröm is.
Arra viszont némileg büszkék lehetünk, hogy legalább van két erdélyi csapat – a bajnok CFR és a negyedik Sepsi –, akik egy ideje borsot törnek a fővárosi csapatok orra alá.
Bár ez kevéske vigasz…
24h
