A Román Kupa megrendezéséért a Sepsi-SIC és a Konstancai CSM egyaránt leadta a szükséges papírokat januárban, végül pedig licitre bocsátották a rendezés jogát, amit végül a tengerpartiak nyertek. A szabályok értelmében a nyertes tíz napon belül ki kellett volna fizesse az összeget, ez viszont nem történt meg, mindössze négy napos késéssel sikerült.
Mivel nem sikerült betartaniuk az időhatárt, a Román Kosárlabda-szövetség a rendezés jogát automatikusan átadta annak az együttesnek, amely a második legnagyobb összeggel licitált, vagyis a Sepsi-SIC-nek.
Hivatalossá vált, hogy a Román Kupa nyolcas döntőjét március 9–11. között rendezik a Sepsi Arénában, a háromszékiek ellenfele a Bukaresti Agronomia lesz a negyeddöntőben.
Amennyiben sikerrel veszi az akadályt, a Kolozsvári U és Konstancai CSM közötti párharc győztesével küzdhet a döntőbe való bejutásért.
A Marosvásárhelyi VSK a CSM Alexandria ellen játszik majd a negyeddöntőben, és ha sikerül nyernie, akkor a CSM Târgovişte–Bukaresti Sportul Studenţesc továbbjutójával meccselhet a fináléért.
Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!