HIRDETÉS

Már készül az új idényre a Sepsi-SIC

A Román Kupát elhódították, a bajnokságot a felfüggesztés miatt nem tudták megnyerni
Fotó: Gábos Albin

2020. július 13., 12:15

Munkába lendült a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC vezetősége, és a koronavírus-járvány által okozott hosszú szünet után a következő szezon csapatát igyekeznek összerakni. Idén is elhódították a Román Kupát, és a bajnoki aranyra is a legnagyobb eséllyel pályázhattak volna.

2020. július 13., 12:15

A Román Kosárlabda-szövetség korábban közölte, a női szakágban az új idény október 3-án rajtol, és visszatérnek a korábbi lebonyolítási rendszerhez. Ez azt jelenti, hogy az alapszakasz küzdelmei egyetlen csoportban zajlanak, majd nyolc együttes továbbjutásával következik a felsőházi, illetve az alsóházi rájátszás.

HIRDETÉS

A negyeddöntők és az elődöntők párharcai egyik csapat három nyert mérkőzéséig tartanak, és hasonlóképpen dől el majd a bajnoki cím sorsa is, a Román Kupában pedig bevett szokás szerint négyes döntőt rendeznek.

Mindez még nagyon távolinak tűnhet, a négyszeres bajnok és ötszörös kupagyőztes Sepsi-SIC szakmai stábja azonban nem bízza a véletlenre a közeljövőt sem, azon dolgoznak, hogy az új idényre olyan ütőképes csapatot rakjanak össze, amely hazai és nemzetközi porondon is sikerrel fel tudja venni a harcot bármilyen ellenféllel.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A háromszéki klubnak sikerült megegyezni több játékosával is szerződéseik meghosszabbításában, így továbbra is zöld-fehér mezben folytatja pályafutását a Sepsi-SIC két legtapasztaltabb kosárlabdázója, Annemarie Gödri-Părău és Andra Mandache, aki 39 évesen a csapat legidősebb tagjának számít.

Az aradi születésű játékos tavaly érkezett Sepsiszentgyörgyre, most pedig úgy vélekedett, nem kellett nehéz döntést hoznia, amikor újabb megállapodást kötött a klubbal: „Nem volt nehéz döntés, ugyanis az első idényben professzionális és személyes kapcsolatok szempontjából is jól éreztem magam, a lányok nagyszerűek, az edzések nagyon jók, valamint a hangulat és a szurkolók is rendkívüliek minden mérkőzésen”.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Annemarie Gödri-Părău is, aki szerint idén sem lehet más célkitűzésük, mint megnyerni a bajnokságot és a kupát, valamint nemzetközi szinten is sikerrel helytállni: „Az a tény, hogy a csapatnál maradtam, eddigi karrierem legkönnyebb döntése volt, mert ezt akartam, itt vagyok otthon. Az új idényt azzal a vággyal kezdjük, hogy bajnokságot nyerjünk, főleg úgy, hogy az elmúlt szezonban nem hirdettek bajnokot úgy sem, hogy az első helyen álltunk, valamint nemzetközi szinten is igyekszünk a lehető legjobb eredményt elérni.

Szeretem a szurkolókat, akik rendkívüliek, a szakmai stáb professzionalizmusa az edzőtől kezdve, a menedzseren, az elnökön át, egészen a gyógytornászig kifogástalan, emellett pedig minden feltétel adott számunkra”.
•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A két rutinos kosárlabdázó mellett természetesen ott találjuk a bizonyítani akaró fiatalokat is. Továbbra is a háromszékiek sorait erősíti a hosszan tartó sérüléséből felépülő Ioana Ghizilă, valamint a 21 éves Kovács Renáta, aki immár a negyedik szezonját kezdheti a zöld-fehéreknél.

A gyergyószentmiklósi játékos úgy nyilatkozott, kapcsolatai révén Sepsiszentgyörgyhöz húz a szíve, jól érzi magát a csapatban, és várja az újabb kihívásokat: „Szeretném, ha a következő szezont a megszokott körülmények között kezdhetnénk, a legfontosabb pedig, hogy mindenki egészséges legyen, és megfelelően tudjunk készülni annak érdekében, hogy elérjük a céljainkat.

Bízom benne, hogy hamarosan minden a régi kerékvágásban működhet, és újra együtt énekelhetjük a székely himnuszt a mérkőzések után.

Szintén szerződésük meghosszabbítása mellett döntöttek Orbán Nikolette és a mindössze 18 éves Ștefania Cătinean. A háromszéki klub az idegenlégiósok közül viszont egyelőre csak két korábbi játékosával állapodott meg a folytatásban, a montenegrói válogatott Jovana Pasic és az amerikai Rebecca Tobin az új idényben is zöld-fehérben fognak pályára lépni. Habár korábban az előző szezon legértékesebb játékosa, Chrissy Givens is aláírt a címvédővel, az amerikai játékos végül úgy határozott, hogy 34 évesen befejezi aktív sportolói karrierjét, és elfogadva középiskolája, az Ouachita Lady Lions ajánlatát, hazájában edzőként folytatja pályafutását.

Szintén távoznak Sepsiszentgyörgyről a szerb Kristina Topuzovic és a montenegrói Jelena Vucetic, valamint megvált a háromszékiektől Demeter Nóra és Mîrne-Nagy Ildikó is.

Rusz István ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint helyüket újonnan érkezők fogják betölteni, minderről pedig bővebb tájékoztatást a közeljövőre ígért, amikor az új igazolásokat név szerint is bejelentik.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

A Real Madrid akadémiáján nevelkedett a Sepsi OSK új támadója

Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.

Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

Gyergyószentmiklós vitte haza az EMDKK vándorserlegét

A csoportban még a házigazda székelyudvarhelyiek akarata érvényesült, a döntőben a gyergyószentmiklósiak visszavágtak. A Gyergyó nyerte a jubileumi Erdélyi Magyar Diák Kosárlabda Kupa idei kiírását.

Összehozta a különböző generációkat a Nagy Rezső Emléktorna

Elérte célját a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium volt és jelenlegi diákjai számára kiírt Nagy Rezső Emléktorna. A hagyományos év végi sportvetélkedő a gimnázium egykori tanárának emlékét ápolja, és őrzi az általa hátrahagyott értékeket.

Hihetetlen végjátékban harcolták ki a győzelmet a vásárhelyi kosarasok

A sírból hozta vissza a konstancai meccsét a Marosvásárhelyi VSK, amely a végletekig kiélezett csatában hosszabbításban győzött, és megszakította vereségi sorozatát a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszában.

Együtt az öregfiúk és a diákok a harmincadik kosárlabdatornán

Kerek évszámot ünnepel, a jubileumi kiadásához érkezett az Erdélyi Magyar Diák Kosárlabda Kupa (EMDKK) idei kiírása. Nyolc együttes érkezik Székelyudvarhelyre, három napon keresztül játsszák a meccseket.

Elkezdődött a Nagy Rezső Emléktorna Csíkszeredában

A két ünnep, karácsony és szilveszter napja között rendezik meg idén is az évtizedes hagyománnyal rendelkező kosárlabda Nagy Rezső Emléktornát Csíkszeredában.

Beáldozta a bajnok elleni meccsét a Marosvásárhelyi VSK

A papírforma szerint elveszítette a bajnoki címvédő Kolozsvári U-BT elleni hétfő esti idegenbeli mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK, amely több alapemberét nélkülözte a férfi kosárlabda élvonalban.

A végén húzták be a továbbjutást a vásárhelyiek

Habár a Nagyszebeni CSU ellen szinte végig vezetett, az utolsó pillanatokban mégis fordítania kellett a Marosvásárhelyi VSK-nak a férfi kosárlabda Román Kupa harmadik körében és így bejutott a legjobb nyolc közé.

A két ünnep között rendezik a Nagy Rezső Emléktornát

Idén sem marad el az évtizedes hagyománnyal rendelkező kosárlabda Nagy Rezső Emléktorna Csíkszeredában.

Túl nagy falat volt a Kolozsvári U a gyergyói kosarasok számára

A papírforma szerint a Kolozsvári csapat volt az esélyesebb a Gyergyószentmiklósi Antares ISK-VSK mérkőzésen a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi összecsapásán. Ez a pályán is igazolódott.

Megszórta rendesen bukaresti ellenfelét a Sepsi-SIC

Kiütéses győzelemmel zárta az évet a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely esélyt sem adott a Bukaresti Rapidnak a női kosárlabda élvonalban.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!