A rájátszásba jutásért egyik közvetlen vetélytársával csapott össze szombaton este idegenben a vásárhelyi csapat.
A Temesvári SCM elleni mérkőzés első negyede szoros küzdelmet hozott, amely pontegyenlőséggel zárult. A második játékrészben magához vette az irányítást a házigazda, és hamar elhúzott.
A vásárhelyiek erre nem tudtak reagálni, így a szünetig 15 pontos hátrányba kerültek.
Térfélcsere után viszont egyből megkezdték a felzárkózást a VSK játékosai, a harmadik negyed közepére fel is jöttek 5 pontra. Ekkor azonban a hazai együttes magára talált és sikerült megőriznie az előnyét, nyolccal vezetett. Az utolsó játékrészben Temesvár hamar újra meglépett, és ezután ugyan
a vásárhelyiek fokozatosan csökkentették a lemaradásukat, de már nem tudták utolérni az ellenfelet, amely kilenc ponttal nyert.
A VSK ezzel a vereséggel lecsúszott a 9. helyre és lépéshátrányba került az SCMU Craiovával szemben, ráadásul magára húzta Temesvárt is.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!