HIRDETÉS

Kuti Nándor tizedik szezonját kezdi a kolozsváriaknál

Kuti hosszabbított a nevelőegyesületénél, továbbra is az U-t erősíti
Fotó: Facebook/U-BT CLUJ

2021. július 15., 17:59

A sepsiszentgyörgyi származású kiváló kosárlabdázó csak 24 éves, de így is a Kolozsvári U-BT keretének legrégebbi tagja. Kuti tizedik idényének vág neki a férfi kosárlabda Nemzeti Liga címvédőjénél, és nagyon boldog, hogy továbbra is egy ilyen nagy múltú klubnál játszhat.

2021. július 15., 17:59

A Kolozsvári U férfi kosárlabdacsapatánál a következő szezonban is számítanak Kuti Nándorra, aki az egyesület saját nevelésű játékosaként a leghosszabb ideje tagja a felnőtt csapat keretének – adta hírül a kolozsvári klub honlapja.

HIRDETÉS

Mint írják, az 1997. január 10-én, Sepsiszentgyörgyön született Kuti szülővárosában sajátította el a sportág alapjait, majd a Brassói CSU-hoz, onnan pedig 2010-ben Kolozsvárra került. Az Universitatea csapatával kivételes eredményeket ért el ifiként, nem kevesebb mint nyolcszor nyerte meg az országos bajnokságot, majd 2012-ben a nagycsapatban is bemutatkozhatott.

A felnőtteknél a háromszéki származású kosaras eddig két román bajnoki címet, négy Román Kupa-, illetve két szuperkupaelsőséget ünnepelhetett.

Az előző szezonban sípcsontsérülés hátráltatta, 17 mérkőzésen 3,7 pontot, két lepattanót, 1,8 asszisztot átlagolt 4,2-es hatékonysági mutató mellett. Kuti a román válogatottban is szerepel, részt vett a részben kolozsvári rendezésű 2017-es Európa-bajnokságon, nemrég pedig beválogatták a vébéselejtezős keretbe is.

A 2023-as indonéz, japán és Fülöp-szigeteki vb európai selejtezőjének második körös mérkőzéseit augusztusban tartják, Románia pedig Lettországgal és Fehéroroszországgal szerepel azonos hármasban.

„Nagy örömmel tölt el, hogy az U-nál, azaz nevelőklubomnál folytathatom.

Ez lesz a tizedik szezonom a csapatnál és büszke vagyok, hogy egy ilyen nagy hagyományú klubnál kosárlabdázhatok.

Remélem egészséges leszek és minden célkitűzésünket megvalósíthatjuk. Alig várom, hogy visszatérjünk az arénába, ahol a szurkolóink fergeteges hangulatot teremtenek. Hajrá, U!” – nyilatkozta Kuti Nándor a klubhonlapnak.

Az erdélyi bajnokcsapat szeptemberben a Kosárlabda Bajnokok Ligája (BCL) selejtezőjében lesz érdekelt, de ahhoz, hogy a 32 csapatos főtáblára kerüljön három párharcot kell megnyernie: az első körben a finn Salon Vilpas, a másodikban a görög Periszteri BC, továbbjutás esetén a harmadikban vagy a horvát KK Split, a ciprusi AEK Larnaka, vagy a svájci Fribourg Olympic csapatát kell legyőznie.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Így látták a szurkolók és a játékosok a sepsiszentgyörgyi hokivébét (videóval)

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Háromszor már legyőzte következő ellenfelét a Marosvásárhelyi VSK

Simán vette az első akadályt a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában. A második körben a Nagyszebeni CSU lesz az ellenfele, amelyet ebben a szezonban mindhárom alkalommal sikerült legyőznie.

Utolsó állomásához érkezett a székelyföldi kosárlabdatorna

A székelyudvarhelyi sportcsarnokban rendezik a városi kosárlabda-bajnokság négyes döntőjét. Az egész Székelyföldet lefedő torna legjobb négy csapata közé egy marosvásárhelyi és három udvarhelyi jutott be.

Kétség sem fért a Marosvásárhelyi VSK továbbjutásához

Behúzta a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a Konstancai CSM ellen a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első körében, így a továbbjutás mellett bebiztosította a bennmaradását.

„Ez nem egy normális szezon volt” – küzdelem, fájdalom és diadal a Sepsi-SIC női kosárcsapatánál

A szezon káosszal indult, sérülésekkel és kétségekkel folytatódott, mégis kupát és bajnoki címet nyert a Sepsi-SIC női kosárcsapata. A háromszékiek válasza egy év kihagyás után egyértelmű volt: visszavették a trónt a tengerpartiaktól.

A fővárosi zakó után stílusosan nyert a Gyergyói ISK-VSK Antares

Két mérkőzést játszott pár napon belül a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, amiből az elsőt elveszítették, a másodikat azonban megnyerték a férfi kosárlabda 1. Liga osztályozó körében.

Fölényes sikerrel indították a rájátszást a vásárhelyi kosarasok

Egy pillanatig sem volt kérdéses a Marosvásárhelyi VSK győzelme a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának nyitányán, előnybe került a három nyert mérkőzésig tartó párharcban.

A végére ellépett, nyolcadszor bajnok a Sepsi-SIC

Târgoviștén avatták bajnokká a Sepsi-SIC-et a női kosárlabda élvonalban, miután a sepsiszentgyörgyiek megnyerték a döntő ötödik, gyenge idegzetűeknek egyáltalán nem ajánlott összecsapását. A zöld-fehérek nyolcadik bajnoki címüket gyűjtötték be.

Fővárosi győzelemmel zárta az alapszakaszt a Marosvásárhelyi VSK

Befejeződött a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakasza, a Marosvásárhelyi VSK magabiztosan győzött a Bukaresti Rapid vendégeként, és a 10. helyről várja az alsóházi rájátszás küzdelmeit.

A legvégén kapott ki a Sepsi-SIC, az ötödik mérkőzésen dől el a bajnoki cím

Rendkívül kiélezett, szoros csatát vívott szombaton este a Sepsi-SIC és a CSM Târgoviște a Szabó Kati Sportcsarnokban. A végjátékban a vendégek voltak pontosabbak, így kiegyenlítettek az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság döntőjében.

Egy lépésre a bajnoki címtől a Sepsi-SIC

Lépéselőnybe került az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság döntőjében a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, miután hazai pályán megnyerte a CSM Târgoviște elleni párharc harmadik mérkőzését.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!