Nagy meglepetésre a rájátszás döntőjébe sem jutott be a sepsiszentgyörgyi klub, azonban a bronzért folytatott párharcban jobbnak bizonyult, mint a CSM Târgoviște, összesítésben 2:1-re győzött, ennek köszönhetően pedig a harmadik helyen végzett.
A fináléban a Konstancai CSM és az Aradi FCC Baschet csapott össze, a tengerpartiak pedig nagyon simán érvényesítették a papírformát mindhárom találkozón: hazai közönség előtt előbb 72–65-re, majd 88–69-re nyertek, végül Aradon 71–56-ra,
így magabiztosan zárták a döntőt és 3:0-s összesítéssel megszerezték történetük első bajnoki győzelmét.
Ebben a sikerben több olyan játékos is oroszlánrészt vállalt, akik az előző idényben még a Sepsi-SIC kötelébe tartoztak. A román Annemarie Părău, Ioana Ghizilă és az amerikai Britney Jones is a szezon előtt igazolt át a Konstancai CSM együtteséhez és a teljes kiírás során alapembernek számítottak a tengerpartiaknál.
Szerepeltek a döntőben is, az első találkozón Britney Jones dobta a második legtöbb pontot (14) a tengerpartiak közül, a második összecsapás során Ioana Ghizilă volt toronymagasan a legeredményesebb konstancai játékos (20), míg a mindent eldöntő megmérettetésen ismét az amerikai Jones szerezte a második legtöbbet (9).
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!