A vásárhelyieknek volt amiért revansot venniük a szerdai találkozón, mivel november végén a bajnokságban szintén vendégként három ponttal maradtak alul.
Az elején eredményesen játszott ugyan a Sirius KK, de sok támadóhibát vétett, ennek ellenére mégis minimális előnyben volt. Ezután azonban a teljesítménye is visszaesett, így nem csoda, hogy a házigazdák megfordították az eredményt, a szünetben három ponttal vezettek.
A vendégjátékosok a harmadik negyed közepére összekapták magukat, és a védekezésüket is rendbe tették, Lipovan, Chiș és Sherrill tripláival pedig
kilenc pontos előnyt dolgoztak ki. Ezt viszont az utolsó tíz perc elején gyorsan elszórakozták.
A vége szorosan alakult, a meccset két hárompontos zárta le, Tanita Allen kosarával a vásárhelyiek egyenlítettek.
Mivel a kupasorozatban nincs hosszabbítás, döntetlennel ért véget a mérkőzés, így a továbbjutás Marosvásárhelyen dől el, a Sirius KK főesélyesként várja a hazai visszavágót, amelyet január 6-án, csütörtökön 18 órától rendeznek.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!