A két fél küzdelme során az első találkozón, saját közönsége előtt vereséget szenvedett a Sepsi-SIC, majd az elmúlt héten javítani tudott Aradon, így kiegyenlítette az állást. A zöld-fehérek továbbra is Morgan Green nélkül kell szerepeljenek, a tapasztalt játékos még mindig sérüléssel bajlódik.
A vezérszerepet így Borislava Hristova tölti be, aki az utóbbi megmérettetések során ismét magára talált és villanni tudott a fontosabb pillanatokban. A párharc második felvonása során 20 pontot dobott, ezzel pedig oroszlánrészt vállalt abban, hogy a szentgyörgyi csapat összesítésben egyenlíteni tudott. Nem lehetett panasz az első mérkőzésen mutatott teljesítményére sem, mivel a 27 éves bolgár játékos 38 egységig jutott, ezzel toronymagasan ő volt a legeredményesebb, a Sepsi-SIC mégis vereséggel kezdte az elődöntőt.
Zoran Mikes együttese mellett szól, hogy a csapat a román bajnokságban 2017 óta mindössze egyszer kapott ki hazai környezetben, éppen az aradiak ellen két héttel ezelőtt. A háromszéki gárda ellenlábasa nem szerepel rosszul amikor kiszálláson van, az elmúlt tíz idegenbeli összecsapásából hetet is megnyert, három vereség mellett.
A két klub 12 alkalommal találkozott korábban Sepsiszentgyörgyön, 11-szer nyert a Sepsi-SIC, és csupán egyszer bizonyult jobbnak az Aradi FCC Baschet.
A párharc harmadik, mindent eldöntő felvonását kedden rendezik 19 órától a Sepsi Arénában.
Döntetlenre állnak az elődöntő másik ágán is
Egyelőre nem ismert egyik döntős gárda sem, ugyanis a másik ágon nem jutott dűlőre a Konstancai CSM és a CSM Târgoviște sem. Az első meccsen rendkívül szoros csatát vívtak, amit végül a tengerpartiak 62–61-re tudtak megnyerni, egy utolsó pillanatban szerzett ponttal.
A második mérkőzésen ismét 62 egységet dobott a konstancai gárda, ezúttal viszont ez nem volt elég a sikerhez, mivel ellenlábasa 67-ig jutott saját közönsége előtt, így ott is 1:1-re állnak összesítésben.
Akárcsak a Sepsi-SIC–Aradi FCC Baschet meccset, a Konstancai CSM–CSM Târgoviște találkozót is kedden rendezik, 19 órától, így egyszerre derül ki a két fianlista kiléte.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!