Kiváló formában várta a hétfő esti összecsapást a marosvásárhelyi gárda, amely megnyerte az előző három bajnoki meccsét. A temesváriak ellen keretproblémákkal küszködtek, sérülés miatt három meghatározó játékos, Jonathan Person, Goran Gajovic és Alin Borșa sem léphetett pályára.
A mérkőzés elején kisebb lépéselőnybe került a VSK, amelynél Sánta Szabolcs és Goran Martinic szórta a kosarakat, de aztán a nyitónegyed végéhez közeledve a vendégek két triplával kiegyenlítettek, majd hat ponttal elhúztak.
A második játékrészben végig a Temesvár vezetett, a vásárhelyiek futottak az eredmény után, és ezt a tíz percet sikerült megnyerniük,
így a szünetben csak két pont volt a lemaradásuk.
Térfélcsere után is szoros maradt a párharc, a VSK ugyan hamar fordított, az előnyét azonban nem tudta megőrizni, a vendégek a harmadik negyed végén visszavették a vezetést, és négy ponttal álltak jobban.
Az utolsó játékrész egy 10–0-s vásárhelyi sorozattal indult, de Temesvár erre is jól reagált és újra a javára fordította az eredményt.
A győztes kiléte az utolsó három percben dőlt el,
amikor a vásárhelyiek Pavle Reljic egymás után két hárompontosával megléptek, és a végén bebiztosították a győzelmet.
A Marosvásárhelyi VSK a rövid rotáció ellenére folytatni tudta a győztes meccsek sorát, egymás után a negyedik sikerét a bajnokságban, és 5/2-es mérleggel a tabella harmadik helyére lépett előre.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!