Hirdetés

Közel száz pontos különbséggel verte a sereghajtót a Sepsi-SIC

Mérész Beatrix 15 ponttal járult hozzá csapata fölényes sikeréhez. Korábbi felvétel
Fotó: Tuchiluș Alex

2025. november 22., 20:10

Magabiztos játékkal seperte le sereghajtó ellenfelét a pályáról a Sepsi-SIC az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 7. játéknapján. A bajnoki címvédő az idényben először jutott száz pont fölé.

2025. november 22., 20:10

A válogatott szünet után edzőmérkőzésnek beillő találkozóval folytatódott a pontvadászat a Sepsi-SIC számára. A mérkőzés előtt jelentették be, hogy a csapat és Emily Potter útjai elváltak. A kanadai center hazautazott a tengerentúlra, hogy a kanadai válogatottal készüljön a 2026-os vb-selejtezőkre, majd nem tért vissza.

Az indoklás szerint élt azzal a szerződésében szereplő záradékkal, miszerint a kínai bajnokságból érkező ajánlat esetén szabadon távozhat.

A játékos 3 román bajnokin, valamint 4 Európa Kupa-találkozón lépett pályára zöld-fehér mezben.

Hirdetés

A Sepsi-SIC könnyedén igazolta a papírformát, esélyt sem adott a gyengébb játékerőt képviselő ellenlábasának. Zoran Mikes tanítványai már a legelején elhúztak, majd a második félidőben kiütésessé tették győzelmüket a brassóiak ellen.

Nem azonos fajsúlyú a két együttes, azonban mindenképpen biztató, hogy a sepsiszentgyörgyi gárdából mindenki kivette részét a sikerből.

Hat játékos is több mint tíz pontot jegyzett, továbbá szerepet kaptak az utánpótláscsapat kosarasai, Holló Abigél és Harangus Patricia, valamint bemutatkozott a felnőttek között Papuc Adriana és Sara Cazacu is.

A zöld-fehérek jövő szombaton a Bukaresti Sportul Studențesc-et látják vendégül a Szabó Kati Sportcsarnokban, de előtte, november 27-én hazai pályán zárják idei nemzetközi szereplésüket, az Európa Kupa csoportkörének utolsó fordulójában az olasz GEAS Basketet fogadják.

Női kosárlabda, élvonalbeli bajnokság, 7. forduló:
Brassói CSU–Sepsi-SIC 28–125 (9–37, 4–35, 6–31, 9–22).
A Sepsi-SIC pontszerzői: Gereben 14, Davis 17, Mikes 9, Armanu 9, Mérész 15, Holló 1, Harangus 6, Cătinean 10, Ghiță 23, Szabó 18, Papuc 3.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!