Hirdetés

A gyűrűk ura – avagy a bundás bunda

Fotó: Haáz Vince

Korábban írtunk már arról, hogy a Román Kosárlabda Szövetség (FRB) hibát, hibára halmozva, folyamatosan módosítja a bajnokság lebonyolítási rendszerét, most azonban egy egész rendszerszintű hiba borzolja a kedélyeket.

2024. november 01., 10:45

Még tavaly szeptemberben a Román kupa első körének keretében feltűnt három mérkőzés nagyarányú különbsége, amelyre a szövetségen belül is felkapták a fejüket. Nagyvárad 121–39-re (!) verte a Bukaresti Dinamót, a Brassói Corona 102–49-re a Bukaresti Lagunát, míg a Konstancai CSM 93–53-ra CS Râmnicu Vâlceát.

Fogadási csalásokat gyanítanak a háttérben

A vereséget szenvedett három érintett fél közül egyedül a Laguna bizonyította később, hogy nem az élvonalba való, búcsúzott is a Nemzetire keresztelt Ligától. Konstanca bejutott a rájátszásba, a Râmnicu Vâlcea pedig a 13. helyen zárt.

Hirdetés

Legfeltűnőbb mégiscsak a belügyminisztérium csapatának teljesítménye, a 82 pontos vereséget nagyon nehéz kimagyarázni. Sem azzal, hogy csak 4 idegenlégiósuk volt szemben a nagyváradi hattal, sem azzal, hogy – esetleg - későn kezdték el a felkészülést, de még azzal sem nagyon, hogy nem érdekelte őket a kupa. A két csapat bajnoki összecsapásai viszont nagyon szorosan alakultak, pár pont döntött, mindkétszer Nagyvárad javára.

Senkit sem akarunk vádolni, csupán jelezzük, amit a Román Kosárlabda Szövetségből (FRB) kikerült információk nyújtanak.

Tudniillik ezek a mérkőzések és a teljes bajnoki idény vizsgálat tárgyát képezi, melyet már tavaly(!) óta folytatnak a hatóságok!

A hazai szaktestület detektíveket is felfogadott, hátha kiderül az igazság. Az igazság, amelynek részletei most derül fény. Például a tavalyi szezont a Galacban játszó egyik amerikai játékost az öltözőből „emeltek” ki a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) vizsgálói, akiket a FRB integritási biztosa kísért el. A játékostól elvették a telefonját és egy szobában hallgatták ki.

Az egész bajnokság górcső alatt van – jelentette ki Carmen Tocală a hazai kosárszövetség elnökasszonya, aki azt is elmondta, hogy már minden edzőt kihallgattak, a detektíveket, a vizsgálatokat pedig a FRB fizeti, amelyre megtalálják az anyagi fedezetet.

Nulla tolerancia van a csalások ellen, legalábbis ezt hangoztatta az elnökasszony, aki ugyanakkor azt is kilátásba helyezte, hogy akár beszüntethetik a jelenleg nagyon jól működő automata online élő meccsközvetítéseket is, hogy elkerüljék a csalások lehetőségét. Egy másik megoldás a mérkőzések késleltetett közvetítése lenne.

Mindkét esetben a szurkolók veszítenének, no meg a kosárlabda amúgyis megtépázott népszerűsége.

Kapcsolódó

De hogyan is működnek a fogadási csalások?

A különböző alapfogadások – egyik, vagy másik csapat győzelme, esetleg döntetlen, stb. mellett – például a két csapat közötti pontkülönbségekre is lehet fogadni, nyilván a nagyobb arányú különbség általában jobban fizet. De vannak fogadóirodák, ahol más koncepciót is alkalmaznak: például ki dobja a következő kosarat, egy, két avagy hárompontos lesz, esetleg még a pontszerző játékosra is lehet tippelni (fogadni). Mindezek pontosságát egy kis segítséggel könnyebb megközelíteni.

Egyes tippjátékosok a mérkőzés helyszínén lévő „bérelt” segítőik is lehetnek, akik élő telefonos kapcsolatban, úgymond közvetítik a látottakat, ezzel is megkönnyítve a tippelő munkáját.

Ugyanis akár a televíziós, akár az internetes közvetítéseknek van egy kisebb-nagyobb késésük, így az élő telefonos kapcsolaton keresztül, akár meg is lehet előzni a fogadóirodákat.

Számos példa van rá a különböző sportágakban. Teniszben lehet fogadni az adogató vagy a (szervát) fogadó fél pontszerzésére, röplabdában arra is, hogy ki ér el hamarabb egy bizonyos pontszámot, mondjuk 8 pontot, vagy akár arra is, hogy kosárlabdában páros, vagy páratlan számjegyű lesz az összesen dobott pontok száma. A fociban pedig szintén korlátlan a fogadási lehetőségek száma: lesz-e találat az első 5, 10 vagy 15 percben, rúgnak-e gólt a mérkőzés rendes játékidejének hosszabbításában, hány szögletet harcolnak ki a csapatok, ki kapja az első sárga lapot, lesz-e piros, ha igen, hány darab, melyik csapatból, stb., stb. És ezek kombinálásából még nagyobb szorzót lehet kicsikarni.

Látható, hogy egy jól „menedzselt” fogadásból nagyokat lehet „kaszálni”.

Például egy dél-amerikai bajnoki mérkőzésen a gyengébben jegyzett csapat egyik játékosa esetében 70-szeres pénzt fizetnek azért, ha gólt lő a mérkőzésen.
Ha a lelátón pedig van egy embere a fogadófélnek, aki tolmácsolja az ott történteket, máris sokkal könnyebb dolga van. Vagy nem, de megfelelő gyakorlattal szinte tökélyre lehet fejleszteni ezt a készséget is.
De, tegyük fel a legrosszabbat. Megkörnyékeznek egy, vagy akár több játékost is egy csapatból, hogy nyerjék meg, vagy veszítsék el a soron következő találkozót, és akkor egy bizonyos összeg, akár a játékosok havi fizetésének megfelelő pénzmennyiség ütheti a markát.

Vajon mindenki ellent tud állni a kísértésnek?

Egy olyan országban, ahol rendszeres a fizetések késése, vagy azért, mert állami, vagy önkormányzati pénzekből vannak fenntartva a klubok és évváltáskor az új költségvetés még nem érkezik meg, vagy éppen azért, mert túlköltekezik a klub vezetősége, a kísértés nagyon nagy.

Olyanról is hallottunk, hogy egy sportoló a saját csapatára, vagy éppen – és talán ez a legrosszabb – ellene fogad. És megnyeri a fogadást!

Gyanús meccsek, gyanús teljesítmények mindig is voltak, vannak és lesznek a sportban. A kérdés az, ezeknek mekkora hányadát okozza fogadási csalás, avagy bunda?

Ugye emlékeznek olyan esetre, amikor egy csapatnak, a biztos kieső ellen a hazai győzelem a bajnoki cím megnyerését jelentette volna és ezzel a játékosok is óriási prémiumban részesültek volna? És mi történt? Az élvonaltól már fordulókkal azelőtt biztos búcsúzó győzni tudott a bajnokesélyes otthonában... A rossz nyelvek szerint... Innen már csak az olvasó fantáziájára bízzuk. A csapat és a város viszont bajnoki cím nélkül maradt, a többezer szurkoló pedig azóta is kesereg.

De vissza a román kosárlabda bajnoksághoz. Zéró toleranciát hirdetett a szövetség, és remélhetőleg lesz is következménye a több, mint egy éve zajló vizsgálatoknak. Eredményt januárra ígért a szövetség feje, közben pedig szivárognak ki az információk. Az is csak most derült ki, hogy már tavaly óta vizsgálódnak...

Januárra elég lesz-e egy bunda, vagy arra még egyet fel kell majd venni?

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Elveszítette első hazai bajnokiját a marosvásárhelyi kosárcsapat

Vereséggel zárta első hazai bajnokiját a Marosvásárhelyi VSK, szombaton este szoros csatában 91–85-re kikapott a CSO Voluntari-tól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!