A súlyos anyagi gondokkal küzdő marosvásárhelyi klub nem tudja biztosítani azt a hátteret a kézilabdacsapat számára, amely elengedhetetlen a bajnoki részvételhez és a tehetséges sportolók fejlődéséhez. A már régóta takaréklángon működő VSK-nál az idei, félbeszakadt szezonban a kézilabdacsapat volt az egyetlen, amely komoly eredményeket tudott felmutatni. Tette mindezt szinte kizárólag helyi nevelésű játékosokkal, akik
gyakorlatilag önkéntesként játszottak a klubnál, hiszen semmilyen fizetésre nem számíthattak, ám a fokozódó bizonytalanság miatt nem akartak tovább maradni.
A feltörekvő csapat az előző idényben egy mérkőzésre volt az élvonalbeli feljutástól, és idén is jogot szerzett az osztályozón való részvételre, ahol a Galaci CSM-mel, a Dacia Mioveni-nyel és a Bukaresti Științával találkozott volna, de ezeket a mérkőzéseket esélytelenként játszotta volna le.
Az elhúzódó politikai csatározásnak most ez az együttes is áldozatául esett, amely biztosan nem vesz részt az augusztusra tervezett tornán, és mivel továbbra sem számíthatnak anyagi támogatásra, a csapatot irányító Mihaela és Claudiu Evi házaspár úgy döntött, nem folytatják a munkát a klubnál. Múlt héten
elfogadták a Besztercei Gloria két évre szóló ajánlatát, ahol – akárcsak Marosvásárhelyen – a klub másodosztályú csapatát vezetik majd, illetve az ifjúsági képzésért felelnek.
Velük együtt a VSK tehetséges játékosai mind távoztak, Andreea Târșoagă már korábban megegyezett a Gloriával, mellette Maria Ola, Flavia Stan, Roxana Guță, Tania Coșarcă és Luciana Bercea is Besztercére igazolt.
A tapasztaltabb kézilabdázók közül Georgeta Bucin visszatért szülővárosába, Suceavára, Carola Stângu pedig a doppingbotrány miatt az élvonalból kiejtett, de jövőre a feljutásra pályázó Brassói Coronához távozott, ahova vele tartott a többi fiatal is, Sarah Darie, Ioana Ugran, Monica Bărăbaș, Carla Lăcătuș és Flavia Munteanu.
Mihaela és Claudiu Evi azonban nem mondott le teljesen a marosvásárhelyi klubról,
hiszen a világjárvány előtt a különböző korosztályú csoportoknál nagyjából 200 fiatal kézilabdázót foglalkoztattak, akikkel a jövőben Daniel és Laurențiu Pop, illetve Roxana Ștefan edzők folytatják a tevékenységet.
A távozó szakvezető házaspár számára annál nehezebb az elválás, hogy az elmúlt hat évben – kezdetben még az Olimpic klubbal, majd két éve a VSK-val – összesen hat országos bajnoki címet nyertek az ifjúsági korosztályokban, ezzel Marosvásárhely az egyik legsikeresebb helyszíne volt a hazai utánpótlásképzésnek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!