„Sportéletem egyik legnehezebb éve volt a 2020-as. Pedig nagyon jól indult, minden szépnek ígérkezett. Akkor az volt az elképzelésünk, hogy a csapat védekezését és támadását megerősítve megpróbáljuk kiharcolni a feljutást az élvonalba. Szerveztünk egy nagyszerű felkészülési tornát is, amelyen részt vett a Bukaresti Steaua, a Fogarasi VSK és a Nagyváradi VSK. Aztán jött a járvány, ami átírt mindent” – emlékezett vissza Győri István.
A járvány miatt leállt a bajnokság, a csapat pedig komoly anyagi nehézségbe került, a játékosokat fizetetlen szabadságra kellett küldeni.
„Kezdett jól összeállni a csapat játéka, érződött az erősítés, és megérettnek látszott az egész projekt, amit sajnos nem tudtunk végigvinni. Sokan kérdezték, miért nem vettünk részt a feljutási tornán.
A játékosaink felé felhalmozott adósságokat a helyi támogatók és a polgármesteri hivatal segítségével sikerült megoldanunk, a céljainkat pedig újrafogalmaztuk” – folytatta az ügyvezető.
A nyáron átalakult a keret, meghatározó játékosok hagyták el a csapatok, helyettük fiatal tehetségek érkeztek. A Szejke SK július elején kezdte el a felkészülést az új szezonra, amiről azonban sokáig nem lehetett tudni, hogy mikor kezdődik el. „Húzták, nyúzták az egészet, végül november 20-án kezdődött el, mi pedig egyetlen felkészülési meccset sem tudtunk játszani, ez pedig meglátszott a fiúk teljesítményén. Ám nemcsak a Szejkén, hanem a többi csapaton is érződött ez a játék nélküli 7–8 hónapos szünet” – tette hozzá Győri.
A Szejke SK két győzelemmel (a Tordai Potaissa II.-vel 31–27, a Temesvári CSU Polival 31–22) és egy vereséggel (Kolozsvári U ellen 24–26) zárta az első, tordai tornát. Győri jól sikerültnek értékelte az első három fordulót: „Megverhettük volna Kolozsvárt is, ám mindenkin érződött, hogy nagyon rég játszott, rengeteg volt a technikai hiba. A folytatásban nagyon oda kell figyelnünk, nem szabad pontokat hullatnunk.”
A másodosztályos bajnokság január 20-án folytatódik, továbbra is buboréktorna-rendszerben, a következő helyszín egyelőre nem ismert. A csapat játékosai jelenleg a téli szünetet töltik, a felkészülés január 3-án kezdődik.
„A csapat célja továbbra is az élvonal. Ám nem akarunk úgy feljutni, hogy a Bölények Ligájában bokszzsák legyünk.
– zárta a beszélgetést Győri István ügyvezető.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!