Hirdetés

Magabiztosan nyert a VSK Udvarhely, a felsőházban folytatja

A kolozsvári fiatalok sokáig jól tartották magukat a VSK Székelyudvarhely otthonában
Fotó: Beliczay László

2021. december 18., 20:09

Az év utolsó bajnokiját játszotta a férfi kézilabda másodosztályban a VSK Székelyudvarhely, a Kolozsvári U II. elleni meccsnek komoly tétje volt, hiszen csak győzelem esetén tudott továbbjutni a felsőházi rájátszásba a házigazda.

2021. december 18., 20:09

A városi sportcsarnokban rendezett mérkőzésen a D csoport sereghajtóját, a Kolozsvári U fiókcsapatát fogadta a VSK. A találkozó elején fej-fej mellett haladt a két együttes, többnyire a hazaiaknál volt az előny, ám az egyetemi gárda rendre egyenlíteni tudott.

Hirdetés

8–8 után sikerült leszakítani a vendégeket, ekkor zsinórban öt gólt szerzett a házigazda. A pihenőig ismét egymás találataira válaszoltak a csapatok, a VSK néggyel vezetett az első félidő végén.

A szünetet követően a kolozsváriak tíz percig nem tudtak betalálni, ezt kihasználva a házigazda elhúzott az eredményjelzőn, a 47. percben pedig már kétszámjegyű lett a különbség (28–18). Sipos Lóránt vezetőedző minden egyes benevezett kézilabdázónak megadta a játéklehetőséget, tanítványai tizenegy góllal nyertek.

Ezzel a győzelemmel a D csoport második helyén zárt az udvarhelyi csapat, a Segesvári VSK előzte meg a tabellán.

Ez a két együttes folytathatja a következő körben a rájátszás felsőházában, ahol a másodosztály legjobb nyolc klubja szerepel.

Férfi kézilabda másodosztály, D csoport, 14. forduló:
VSK Székelyudvarhely–Kolozsvári U II. 35–24 (19–15).
Gólszerzőink: Komporály Attila 7, Csibi Hunor és Jére Róbert 6-6, Kónya Hunor 5, Fekete Róbert 4, Katona Tamás 3, László Zsolt 2, Csiki Botond és Pál Szilárd 1-1.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker Besztercén: Kerekes Éváék már a budapesti négyes döntőről álmodnak

Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

`
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Ez is érdekelheti

Kijutottak az országos döntőre a Székelyudvarhelyi ISK kézilabdázói

Temesváron rendezték az ifjúsági 1-es korosztályú fiúkézilabdázók országos elődöntő tornáját, ahová a Székelyudvarhelyi ISK csoportelsőként jutott be.

Elengedte az első felvonásban ellenfelét a VSK Székelyudvarhely, nem is érte utol őket

Majdnem végig futott az eredmény után, kikapott a VSK Székelyudvarhely a CS Medgidia otthonában a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának 8. fordulójában.

Jobban hajrázott a Marosvásárhelyi VSK, nagy vereségbe szaladt bele a Sepsi-SIC

Hiába tartotta sokáig a lépést a Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK a mérkőzés hajrájában felőrölte ellenfelét, és végül tízgólos győzelmet aratott a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásának 7. fordulójában.

Fordítania kellett, visszatért a győzelem útjára a marosvásárhelyi kézilabdacsapat

Megdolgozott a győzelemért hazai pályán a Marosvásárhelyi VSK, a szünetben még hátrányban volt, de a második félidőben fordítani tudott és felülmúlta a Star Mioveni együttesét a női kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában.

Félidőben még vezetett, a hajrában omlott össze a Sepsi-SIC

Méltó ellenfele volt a háromszéki együttes vasárnap délután a Bukaresti Științának, amely ellen még vezetett a szünetben. A hajrában a fővárosiak jobban bírták az idegek csatáját, így elvitték a pontokat Sepsiszentgyörgyről.

Elveszítette a rangadót, lecsúszott az élről a marosvásárhelyi kézilabdacsapat

A mérkőzés legnagyobb részében hátrányban játszott és végül nem tudta elkerülni a vereséget a Jászvásári CSM vendégeként a Marosvásárhelyi VSK, így kénytelen volt átengedni az első helyet vetélytársának a női kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában.

Megtörték a Bukaresti CSM-t, erdélyi csapat érhet fel a csúcsra a női kéziélvonalban

A Besztercei Gloria végig vezetve, némi meglepetésre nyert a Bukaresti CSM otthonában a női kézilabda-bajnokság rangadóján. Ezzel az élre állt a Virágok Ligája tabelláján.

Megnyerte csoportját a csíkszeredai csapat a megyei női kézibajnokságban

Székelykeresztúron rendezték a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság alsóházának újabb teremtornáját. A csíkszeredai NKSZ I. csapata mindkét szombati mérkőzésén győzni tudott, és ezzel megnyerte a négycsapatos csoportot.

Többen leváltanák a jelenlegi kézielnököt

Bő egy hónap múlva tartják a választásokat a Román Kézilabda-szövetség élén. Eddig hat jelölt pályázik a tisztségre. A hivatalban lévő Constantin Din újabb mandátumért indul, de több ismert név is versenybe szállt.

Megvan az első sepsiszentgyörgyi siker a felsőházban, legyőzte vetélytársát a Marosvásárhelyi VSK

A Sepsi-SIC megszerezte első győzelmét a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásában, míg a Marosvásárhelyi VSK egy rendkívül szoros mérkőzésen győzte le a Bukaresti Știința együttesét, és továbbra is veretlen a play-offban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!