Hirdetés

Az utolsó másodpercekben úszott el a pontszerzés

Vuk Milosevics az utolsó másodpercekben egyenlített, de még erre is tudott válaszolni a CSM Vaslui
Fotó: Erdély Bálint Előd

2022. november 19., 20:27

Habár többször is komoly hátrányból állt talpra a VSK Székelyudvarhely, végül az utolsó másodpercekben kapott góllal maradt alul a CSM Vaslui otthonában a férfi kézilabda Bölények Ligája 12. fordulójában.

2022. november 19., 20:27

Kiesési rangadó várt Sipos Lóránt együttesére, szombaton kora este a táblázaton előtte álló CSM Vaslui otthonába látogatott a VSK, mindkét csapat számára életbevágóan fontos volt a három pont megszerzése. Jó hír volt az udvarhelyiek számára, hogy sérüléséből felépült a csapatkapitányuk, Komporály Attila.

Habár a meccset jobban kezdte a CSM Vaslui, a VSK Varó Lajos védéseire építve kétszer is egyenlített, majd zsinórban szerzett négy góllal ellépett az eredményjelzőn (3–6). A hazaiak gyorsan rendezték soraikat, és egy hasonlóan eredményes periódussal visszavették a vezetést. Az előnyt pedig többet nem adták ki a kezükből, a szünetben négy góllal vezettek (14–10).

Hirdetés

A szünetet követően az első gólt a hazaiak szerezték – ez volt a két csapat közti legnagyobb különbség, azaz öt találat,

ám ez nem vette el a vendégek kedvét a játéktól, és gyorsan visszakapaszkodtak mínusz egyre.

Innentől a fluktuált a meccs, Vaslui ellépett 3-4 góllal, a VSK pedig rendre ledolgozta hátrányát. A mérkőzés vége nagyon drámai volt, az utolsó percre ismét csak egy gól volt a csapatok közti különbség. Vaslui-nál volt a labda, ám nem sikerült betalálniuk Orbán Szilárd kapujába.

A VSK támadása során Orbán lefutott, hogy 7 a 6 ellen támadhasson csapata, Milosevics pedig egyenlített. Ám a hazaiaknak még volt idejük a középkezdésre, és Cumpănici az üresen maradt udvarhelyi kapuba dobta a labdát... a pontok Vaslui-on maradtak.

A házigazda moldvai együttes győzelmével fellépett a 11. helyre, megelőzte a Temesvári Polit. Az udvarhelyiek továbbra is az utolsó előtti helyen állnak, és az odavágók utolsó fordulójában, szombaton 18 órakor a Konstancai CSM-t fogadják a városi sportcsarnokban.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 12. forduló
CSM Vaslui–VSK Székelyudvarhely 26–25 (14–10)
az udvarhelyi gólszerzők Dedu 7, Couveiro 5, Ramos Madrigal 4, Milosevics 3, Komporály, Ferenczi, Putnoky 2–2

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 2022–2023-as szezon, 12. forduló

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 2022–2023-as szezon

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo
12
12
0
0
444-345
36
2
Konstancai CSM Konstancai CSM
12
9
1
2
354-316
28
3
Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur
11
9
0
2
327-291
27
4
Bukaresti CSM Bukaresti CSM
12
9
0
3
356-329
27
5
CSM Focșani CSM Focșani
12
7
1
4
334-335
22
6
Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua
11
6
1
4
328-309
19
7
Tordai Potaissa Tordai Potaissa
12
6
1
5
345-334
19
8
Bákói CSM Bákói CSM
12
5
1
6
336-356
16
9
CSU Suceava CSU Suceava
12
4
2
6
371-369
14
10
HC Buzău HC Buzău
12
4
1
7
343-351
13
11
CSM Vaslui CSM Vaslui
12
4
0
8
332-364
12
12
Temesvári Poli Temesvári Poli
12
3
0
9
329-365
9
13
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
12
1
0
11
326-397
3
14
Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK
12
0
0
12
337-401
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Végig futott az eredmény után, vereséggel indította az Eb-t a román kéziválogatott

Mindössze a mérkőzés elején vezetett, utána viszont végig hátrányban játszott a román férfi kézilabda-válogatott, és hat góllal kikapott Portugáliától az Európa-bajnokság nyitányán.

Téli játékosmozgás a Szuperligában: az FK Csíkszereda igazolt a legtöbbet

A téli szünetet kihasználva átalakultak a Szuperliga keretei, a legtöbb új játékost azonban az FK Csíkszereda igazolta. Ilyés Róbert együttese öt új névvel várja a bajnokság folytatását.

Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

`
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Krónika

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Ez is érdekelheti

A hajrában kiegyenlített, a fordítás már nem jött össze a VSK Székelyudvarhelynek

A pihenőt követőn végig szaladt az eredmény után a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda A osztály szombati meccsén. Tizenöt másodperccel a vége előtt kapott góllal maradtak alul a Jászvásári Poli otthonában.

Látványos mérkőzésekkel indult az alsóházi rájátszás Csíkszentsimonban

Alcsíkon, a csíkszentsimoni sportcsarnokban folytatódott a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság, ahol hétvégén az alsóházi rájátszás első teremtornáján mérték össze tudásukat a csapatok.

Rövid a téli felkészülési időszak a VSK Székelyudvarhely kézicsapatánál

Lejárt a téli szünet, ezen a héten újra edzésbe állt a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata. A Palatka Barna által irányított együttes az alapszakasz január 17-i folytatására hangol.

Év végére elfáradt, de idéntől újult erővel küzd az álmaiért Kerekes Éva

Kerekes Éva kézilabdázó számára 2025 hozta meg az igazi áttörést, a Besztercei Gloria székely szélsője fontos gólokkal robbant be a Bajnokok Ligájában, illetve a román válogatott tagjaként élete első világbajnokságán szerepelhetett.

Játékossors a Virágok Ligájában: a zetelaki szélső Brassóban folytathatja

Nem hosszabbítja meg a zetelaki Kerekes Éva szerződését a román női kézilabda élvonalban érdekelt Besztercei Gloria, a székely szélső nyártól a Brassói Coronához kerülhet.

Ellenfeleket kaptak a székelyföldi csapatok a női kézikupában

Elkészítették a női kézilabda Román Kupa első fordulójának párosításait, a székelyföldi együttesek is megismerték ellenfeleiket. A Sepsi-SIC és a Hargita KK idegenben, míg a Marosvásárhelyi VSK hazai környezetben lép pályára a továbbjutásért.

Idegenben jutott tovább a kupában a Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK

A sepsiszentgyörgyi csapat fölényes győzelemmel, a marosvásárhelyi együttes szoros párharcban harcolta ki a továbbjutást a női kézilabda Román Kupa előselejtezőjében.

Megállíthatatlanul robog a Marosvásárhelyi VSK, nem bírt az éllovassal a Hargita KK

Folytatta a győzelmi sorozatát a Marosvásárhelyi VSK, amely a kilencedik mérkőzését is megnyerte, míg a Székelyudvarhelyi Hargita KK nagy arányban maradt alul a női kézilabda A osztályban.

Könnyed idegenbeli győzelemmel zárta az évet a Sepsi-SIC

Az év utolsó mérkőzését játszotta kedden délután a háromszéki gárda, amely a CS Bákói Știința vendégeként volt a női kézilabda A divízió 9. fordulójában. Carmen Cartaș tanítványai egyszer sem kerültek hátrányba, és megérdemelten hozták el a két pontot.

Elkezdődött a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság rájátszása

Szentegyházán találkoztak az elmúlt hétvégén, elrajtott a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszása.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!