A román válogatott a nem épp kézilabdanagyhatalomnak nevezhető Puerto Rico ellen játszotta utolsó előtti mérkőzését a spanyolországi világbajnokságon.
Adrian Vasile együttesének már csak matematikai esélyei maradtak a negyeddöntőbe jutásra, de ehhez egy csodának kellene bekövetkeznie, azaz Kazahsztánnak le kellene győznie Hollandiát, aminek esélye a nullával egyenlő.
A román szövetségi kapitány szombaton pihentette a válogatott vezérét Crina Pintea személyében, de a „trikolórok” a Győri ETO beállója nélkül is könnyedén átmasíroztak ellenfelükön. A román lányok kissé nehezen kapták el a fonalat, a 17. percben 7–5-ös állást mutatott az eredményjelzőn,
de Vasile időkérése és fejmosása jó hatással volt a csapatra.
A szünetben 20–9-re vezettek a románok, a különbség pedig annak rendje és módja szerint tovább nőtt a második félidőben. A román edző mindenkinek lehetőséget adott a csoport leggyengébb láncszeme ellen, s bár az elégedetlenkedő Vasile a hajrában egy sárga lapos figyelmeztetést is begyűjtött, játékosai végül 43–20-ra győztek.
A mérkőzés legjobbjának a hatgólos Lorena Ostaset választották a szakértő szemek.
Románia hétfőn este Svédország ellen zárja szereplését a világbajnokságon.
„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.
Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.
Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.
További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!