Hirdetés

Lehetőség volt, áttörés nem – eltérő megítélésű női kézilabda-vb a magyar és a román válogatottnál

Ötödszörre hódította el a trófeát Norvégia
Fotó: MTI/EPA/ANP/Iris van den Broek

A torna ugyan a norvégok újabb diadaláról szólt, a magyarok és románok számára azonban inkább a tanulságok tornája volt: előbbi a hetedik helyével nem érte el a célját, utóbbi viszont átalakuló kerettel biztató játékot mutatott a jövő évi hazai Eb előtt.

A kérdés a női kézilabda-világbajnokságon előtt az volt, hogy a döntőben a norvégok kit fognak legyőzni. Nos, nem történt meglepetés: Norvégia szoros meccsen ugyan, de megverte a részben meglepetésre a döntőbe kerülő németeket.

A skandináv csapat a finálé előtt mindegyik ellenfelét elgázolta, montenegróiakat csupán kilenc góllal, a többieket 10–15 vagy éppen húsz góllal küldte haza, közte a házigazda hollandokat is, akiket az elődöntőben tízzel vert.

Hirdetés

A bronzérmet hosszabbítás után a franciák zsebelhették be, miután a harmadik helyért vívott küzdelemben a hazaiakat múlták felül. A címvédő francia csapat „mentségére” legyen mondva, hogy öt meghatározó játékos hányában jutottak el a bronzéremig (többek között Nze Minko és Zaadi).

Évek óta megállíthatatlan a norvég válogatott •  Fotó: MTI/EPA/ANP/Iris van den Broek Galéria

Évek óta megállíthatatlan a norvég válogatott
Fotó: MTI/EPA/ANP/Iris van den Broek

Norvégia egyébként ötödik alkalommal ülhetett fel a világ tetejére – köszönhetően olyan klasszis játékosoknak, mint a legjobb játékosnak megválasztott Henny Reisted, valamint a Győri ETO-t is megjárt Nora Mörk, a legjobb kapusnak kikiáltott Katrin Lunde, valamint több más jelenleg is a Rába partján légióskodó skandináv játékosnak.

A 45 éves, kétgyerekes édesanya, Lunde egyébként három olimpiai és világbajnoki címet, hét Európa-bajnoki és 7 BL-elsőséget tudhat magának, valószínűleg minden idők legjobb kézilabdázójaként vonul vissza a válogatottól.

A 45 éves Lunde valószínűleg minden idők legjobb kézilabdázójaként vonul vissza a válogatottól •  Fotó: MTI/EPA/ANP/Iris van den Broek Galéria

A 45 éves Lunde valószínűleg minden idők legjobb kézilabdázójaként vonul vissza a válogatottól
Fotó: MTI/EPA/ANP/Iris van den Broek

A magyar csapat sajnos nem tudta teljesíteni a kézilabda-szövetség célkitűzését, a legjobb hatból éppen kiesett, hiszen a hetedik helyet szerezte meg – ez volt különben a 2005-ös bronz után a legjobb vb-szereplése (világbajnokságon utoljára 2013-ban voltunk a legjobb nyolc csapat között).

A 7. hely így is hízelgő a válogatott számára, hiszen Golovin mester lányai a tornán csupán kétszer játszottak jól, abból egyik alkalommal vereséget szenvedtek.

Az utolsó helyezett Irán elleni teljesítmény nyilván nem mérvadó, Szenegál és Svájc ellen már nehezen indult be a gépezet, a csapat sok hibával játszott, Japán ellen – akit eddig mindig megvertünk – az utolsó percben sikerült egyenlíteni. Szemerey Zsófiék az átalakulóban levő románokat verték meg, az elithez tartozó dánoktól és Hollandiától viszont vereséget szenvedtek.

„Hullámzó volt a teljesítményünk, de még mindig fiatal csapat vagyunk. Sok olyan újoncunk van, akinek ez volt az első világversenye, Falusi-Udvardi Laurának például több mérkőzése van a válogatottban, mint ahány edzésen részt vett. A hetedik helyen végeztünk, ha folyamatosan e pozíció környékén zárnánk, akkor lehet azt mondani, hogy felzárkóztunk az elithez. Ha pedig ott leszünk folyamatosan ezen a szinten, utána biztosan jönnek majd a nagyobb győzelmek is” – nyilatkozta a vb után Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

A mester vezetésével ezen a világverseny sajnos a lányok nem hozták a tőlük elvárt szintet, főleg, hogy az olimpiai hatodik helyezés és az Eb-bronz után sokan azt gondolták, hogy a csapat egy felszálló pályára, a folyamatos fejlődés útjára lépett.

A viszonylag jó helyezés különben a kiemelésnek és a sorsolásnak köszönhető, hiszen Klujber Katrinék a leggyengébb négyesbe, a leggyengébb középdöntős csoportba és a legkönnyebb ágra kerültek. És még így sem tudtak élni a lehetőséggel. A lányoknak ugyanis kimondatlan, belső céljuk az volt, hogy elődöntőbe kerüljenek.

A magyar válogatott a negyeddöntőben a hollandoktól kapott ki •  Fotó: Magyar Kézilabda-válogatott/Facebook Galéria

A magyar válogatott a negyeddöntőben a hollandoktól kapott ki
Fotó: Magyar Kézilabda-válogatott/Facebook

Ettől sajnos jelentősen messze álltak, mert a mutatott játék rávilágított arra, hogy a csapat képes jó teljesítményt nyújtani ugyan (lásd a dánok elleni mérkőzést), de azt hosszú távon nem tudja állandósítani. A lányok összpontosítása hullámzó, a topcsapatok fizikai-technikai-mentális felkészültségét pedig nem érik el.

Amíg a magyarok a hetedik, a románok a kilencedik helyen végeztek. Ez 2015-től, amikor a válogatott bronzérmet nyert, a legjobb helyezésük. Az utolsó pillanatban a csapat élére kinevezett új szövetségi kapitánnyal felálló, viszonylag új kerettel a vb-nek nekivágó együttes részéről ez kimondottan jó eredmény. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a román csapat a negyedik helyen zárt azon együttesek rangsorában, amely meccsenként a legtöbb gólt dobta.

Ovidiu Mihăilă tanítványai biztató jövőképet festettek játékukkal, ráadásul a 2026-os női kézilabda-Európa-bajnokságot december 3. és 20. között közösen rendezi Románia, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Törökország. Romániában két csoport mérkőzéseire kerül sor, az egyiknek Nagyvárad, a másiknak Kolozsvár ad majd otthont.

A román csapat fejlődő íven van •  Fotó: FRH/Román Kézilabda-szövetség Galéria

A román csapat fejlődő íven van
Fotó: FRH/Román Kézilabda-szövetség

S ha már a hazai rendezés került szóba: a magyar lányok két év múlva hazai pályán fognak játszani, ugyanis a 2027-es vb-t – amely a 2028-as olimpiai játékok legfontosabb kvalifikációs tornája lesz – Magyarország rendezi.

A világbajnokság álomcsapata
Kapus: Katrine Lunde (Norvégia)
Jobbszélső: Emilie Hovden (Norvégia)
Jobbátlövő: Dione Housheer (Hollandia)
Irányító: Bruna de Paula (Brazília)
Beálló: Sarah Bouktit (Franciaország)
Balátlövő: Emily Vogel (Németország)
Balszélső: Antje Döll (Németország)

Legjobb fiatal játékos: Viola Leuchter (Németország)
Legértékesebb játékos (MVP): Henny Reistad (Norvégia)
Gólkirálynő: Henny Reistad (Norvégia) – 55 góllal

A világbajnokság végeredménye
1. Norvégia
2. Németország
3. Franciaország
4. Hollandia
5. Dánia
6. Brazília
7. Magyarország
8. Montenegró
9. Románia
10. Angola
11. Lengyelország
12. Szerbia
13. Japán
14. Spanyolország
15. Svédország
16. Ausztria
17. Feröer
18. Csehország
19. Svájc
20. Tunézia
21. Izland
22. Argentína
23. Dél-Korea
24. Szenegál
25. Horvátország
26. Kína
27. Paraguay
28. Egyiptom
29. Uruguay
30. Kuba
31. Kazahsztán
32. Irán

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan fordulat a 2. Ligában: nem kaphat élvonalbeli licencet az egyik felsőházi klub

Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Krónika

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét

Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.

Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Ez is érdekelheti

Felfigyeltek Mózes Orsolya rátermettségére, behívták a kézilabda-válogatottba

Márciusban a női kézilabda Eurokupa (EHF EURO Cup) sorozat keretében készül az év végi Európa-bajnokságra a román válogatott, amelynek 18 fős keretébe bekerült a 21 éves Mózes Orsolya.

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Ledolgozták a hátrányukat, pontot mentettek a magyar kézilabdázók

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29–29-es döntetlent játszott Svájccal az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, pénteken Malmőben.

Kikapott Izlandtól, nem visz pontot az Eb-középdöntőbe a magyar kézicsapat

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem visz magával pontot az Európa-bajnokság középdöntőjébe, miután kikapott Izlandtól kedden, a csoportkör utolsó fordulójában, Kristianstadban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!