Hirdetés

Kiegyensúlyozott játékkal szerezte meg első győzelmét a rájátszásban a Sepsi-SIC

Megvan a háromszékiek első győzelme a felsőházban. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

2025. március 15., 13:17

Nem kell tovább várni a háromszéki gárda első sikerére. Carmen Cartaș lányai a női kézilabda másodosztály felsőházi rájátszásának 3. fordulójában magabiztos játékkal verték a CSM Roman gárdáját a szombati megmérettetésen.

2025. március 15., 13:17

Nem indult jól a play-off a sepsiszentgyörgyi alakulat számára, amely az első két játéknapon nem tudott pontokat szerezni – habár ehhez kellett az is, hogy rendkívül nehéz sorsolást kapott. Szombati ellenlábasa, a CSM Roman ugyanebből a helyzetből várta a találkozót, így borítékolható volt, hogy izgalmas meccs vár a kilátogató nézőkre.

Ezúttal is számos szurkoló buzdította a zöld-fehér mezes alakulatot, amely visszafogott támadójátékkal indította a mérkőzést. Kilenc perc elteltével hárommal ment a vendégcsapat (3–6), negyedóra után pedig még mindig három volt közte (7–10).

Hirdetés

Itt viszont ritmust váltott a házigazda, a szünetig pedig még a fordítás is sikerült (19–18).

A rendkívül szoros első félidő után nagyon izgalmas második játékrészre volt kilátás. Lélektani fölényből indult a Sepsi-SIC, ezt pedig ki is használta, 15 perccel a vége előtt négy találattal vezetett (30–26). A hajrára teljesen elfogyott Neamț megyei gárda, a háromszéki alakulat 39–32-re diadalmaskodott és megszerezte első győzelmét a felsőházi rájátszásban.

Női kézilabda, másodosztály, felsőházi rájátszás, 3. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–CSM Roman 39–32 (19–18),
a hazaiak gólszerzői: Gheorghe és Damian 7-7, Bârlă, Lupișca és Márton 5-5, Pavel 4, Bîță és Solymosi 2-2, Pintilescu és Rău 1-1.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Székelyhon

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros – videóval

Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Jó pozícióból fordul rá a csoportkör második felére a VSK Székelyudvarhely

Az alapszakasz felét letudta a férfi kézilabda A osztály mezőnye. Nagy meglepetések nem történtek, a tavaly az élvonalban játszó csapatok ott vannak az élbolyban, így a VSK Székelyudvarhely is.

Nagyon megy a székelyföldi éllovasoknak az A divízióban, idegenben botlott a Hargita KK

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK is győzelemmel folytatta szereplését a női kézilabda A divízióban, míg a Székelyudvarhelyi Hargita KK ezúttal vereséget szenvedett idegenben.

Remekül rajtoltak az újoncok a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban

Minden együttes lejátszotta első mérkőzéseit a tízcsapatos Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban, amelynek keleti csoportbeli nyitótornáját Alcsíkon tartották. Az első viadal után négy csapat még veretlen.

Székely dominancia az A divízióban – a Sepsi-SIC az éllovast győzte le, a VSK és a Hargita KK is nyert

Remek hétvégét zártak a székelyföldi női kézilabdacsapatok az A osztályban: a Sepsi-SIC legyőzte az éllovast és átvette a vezetést, a Hargita KK otthon diadalmaskodott, míg a Marosvásárhelyi VSK idegenben is hibátlan maradt.

Aradon is helytálltak a csíki veterán kézilabdázók

A Csíkszeredai NKSZ női kézilabdacsapata újabb elismeréssel zárta az évet: az Arad megyei Titi Ionescu-emléktornán negyedikek lettek, Lőrincz Rékát pedig a torna legjobb kapusának választották.

Alaposan rászámoltak ellenfelükre a Sepsi-SIC kézilabdázói

Könnyed győzelmet arattak a Sepsi–SIC kézilabdázói a női másodosztályos pontvadászat 5. fordulójában, a sepsiszentgyörgyiek a Besztercei CNOPJ (Ifjúsági Olimpiai Központ) vendégeként diadalmaskodtak.

Gólcsend a hajrában, búcsúzott a kupakiírástól a VSK Székelyudvarhely

A legtöbbször döntetlent mutatott az eredményjelző a két másodosztályú férfi kézilabdacsapat összecsapásán. A végét jobban bírta a Nagyváradi VSK, kiejtette az udvarhelyieket.

Megszakadt a VSK Székelyudvarhely győzelmi sorozata

Vasárnap délután rangadót rendeztek a férfi kézilabda A osztály A csoportjában, a két hibátlan mérleggel rendelkező együttes csapott össze, a VSK Székelyudvarhely a Vidombáki CSO-hoz látogatott.

Eddig jól ment, az első komoly teszt előtt áll a VSK Székelyudvarhely

Ötből öt győzelmet gyűjtött be a férfi kézilabda A osztályban a VSK Székelyudvarhely, és ezzel vezeti az A csoportot. A Palatka Barna által irányított együttes a másik százszázalékos ellenfelével néz farkasszemet.

Duplájára nőtt a csapatok száma a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban

Tíz csapat részvételével, két csoportban rajtol a 2025–2026-os Hargita megyei női kézilabda-bajnokság. A mezőnyt földrajzi alapon osztották fel, az alapszakasz teremtorna rendszerben kezdődik, majd rájátszás követi.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!