Hirdetés

Kiegyenlített, még egyet nem tudott rápakolni a VSK Udvarhely

Aron Dedu volt csapata legeredményesebb játékosa. Korábbi felvétel
Fotó: Beliczay László

Végig kiélezett mérkőzést játszott hazai környezetben a VSK Székelyudvarhely. A székelyföldieknek a végjátékban három ízben is megvolt az esélyük, hogy megfordítsák az állást.

A naptári év első hivatalos mérkőzését játszotta a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Az élvonal újonca eddig csak egyetlen győzelmet aratott, a bennmaradás reményében óriási szüksége van a hátralévő találkozókon a pontokra.

Hirdetés

Ez látszott a szombat délutáni találkozón, amikor a HC Buzău látogatott a városi sportcsarnokba. Jól indított a házigazda, 4–1-re vezetett, igaz, hogy gyorsan eszmélt az ellenfél, kiegyenlített, aztán hol az egyik, hol a másik gárda vezetett, de egyetlen gólnál többre egyik sem tudta lerázni a másikat.

A pihenőre úgy mentek vissza az öltözőbe a csapatok, hogy a vendégek 17–16-ra vezettek.

A második félidőt a HC Buzău pontosabban kézilabdával indította, összehozott 3-4 gólos előnyt. Már úgy tűnt, hogy ezt meg is tudják tartani a végéig.

Csakhogy, a VSK nem adta fel, zsinórban hármat lőtt, az 55. percben a téli szünetben hazaigazoló Szász Előd kiegyenlített (32–32). A kissé megzavarodó vendégcsapat hibáit azonban nem tudták kihasználni.

Pedig három alaklommal is támadhattak, hogy megfordítsák az állást. Nem éltek vele, az egálról azátn a Buzău tudott elmozdulni, végül elvitte a pontokat.

A VSK Udvarhely sokat nem pihen, pénteken a címvédő, a Bukaresti Dinamo otthonában vendégszerepel a következő játéknapon.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 16. forduló:

VSK Székelyudvarhely–HC Buzău 33–34 (16–17).
A hazaiak gólszerzői: Aron Dedu 8, Feliciano Couveiro 5, Komporály Attila és Szász Előd 4-4, Mohamed Fedilla és Putnoky Szabolcs 3-3, Katona Tamás és Claudio Ramos 2-2, Kónya Hunor és Ferenczi Botond 1-1.
Kiállítások: 6–12 perc.
Hetesek: 3/2–7/7.

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 2022–2023-as szezon, 16. forduló

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 2022–2023-as szezon

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo
14
14
0
0
522-396
42
2
Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur
15
12
0
3
447-398
36
3
Konstancai CSM Konstancai CSM
14
11
1
2
423-369
34
4
Bukaresti CSM Bukaresti CSM
16
11
0
5
468-435
33
5
Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua
15
10
1
4
450-421
31
6
CSM Focșani CSM Focșani
15
9
2
4
415-409
29
7
Tordai Potaissa Tordai Potaissa
16
8
1
7
455-461
25
8
Bákói CSM Bákói CSM
16
6
2
8
457-482
20
9
HC Buzău HC Buzău
15
6
1
8
428-436
19
10
CSM Vaslui CSM Vaslui
16
5
1
10
443-485
16
11
CSU Suceava CSU Suceava
14
4
2
8
417-417
14
12
Temesvári Poli Temesvári Poli
16
4
1
11
445-492
13
13
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
16
1
0
15
444-534
3
14
Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK
16
0
0
16
437-516
0
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Történelmi siker Besztercén: Kerekes Éváék már a budapesti négyes döntőről álmodnak

Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

`
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Ez is érdekelheti

Kijutottak az országos döntőre a Székelyudvarhelyi ISK kézilabdázói

Temesváron rendezték az ifjúsági 1-es korosztályú fiúkézilabdázók országos elődöntő tornáját, ahová a Székelyudvarhelyi ISK csoportelsőként jutott be.

Elengedte az első felvonásban ellenfelét a VSK Székelyudvarhely, nem is érte utol őket

Majdnem végig futott az eredmény után, kikapott a VSK Székelyudvarhely a CS Medgidia otthonában a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának 8. fordulójában.

Jobban hajrázott a Marosvásárhelyi VSK, nagy vereségbe szaladt bele a Sepsi-SIC

Hiába tartotta sokáig a lépést a Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK a mérkőzés hajrájában felőrölte ellenfelét, és végül tízgólos győzelmet aratott a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásának 7. fordulójában.

Fordítania kellett, visszatért a győzelem útjára a marosvásárhelyi kézilabdacsapat

Megdolgozott a győzelemért hazai pályán a Marosvásárhelyi VSK, a szünetben még hátrányban volt, de a második félidőben fordítani tudott és felülmúlta a Star Mioveni együttesét a női kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában.

Félidőben még vezetett, a hajrában omlott össze a Sepsi-SIC

Méltó ellenfele volt a háromszéki együttes vasárnap délután a Bukaresti Științának, amely ellen még vezetett a szünetben. A hajrában a fővárosiak jobban bírták az idegek csatáját, így elvitték a pontokat Sepsiszentgyörgyről.

Elveszítette a rangadót, lecsúszott az élről a marosvásárhelyi kézilabdacsapat

A mérkőzés legnagyobb részében hátrányban játszott és végül nem tudta elkerülni a vereséget a Jászvásári CSM vendégeként a Marosvásárhelyi VSK, így kénytelen volt átengedni az első helyet vetélytársának a női kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában.

Megtörték a Bukaresti CSM-t, erdélyi csapat érhet fel a csúcsra a női kéziélvonalban

A Besztercei Gloria végig vezetve, némi meglepetésre nyert a Bukaresti CSM otthonában a női kézilabda-bajnokság rangadóján. Ezzel az élre állt a Virágok Ligája tabelláján.

Megnyerte csoportját a csíkszeredai csapat a megyei női kézibajnokságban

Székelykeresztúron rendezték a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság alsóházának újabb teremtornáját. A csíkszeredai NKSZ I. csapata mindkét szombati mérkőzésén győzni tudott, és ezzel megnyerte a négycsapatos csoportot.

Többen leváltanák a jelenlegi kézielnököt

Bő egy hónap múlva tartják a választásokat a Román Kézilabda-szövetség élén. Eddig hat jelölt pályázik a tisztségre. A hivatalban lévő Constantin Din újabb mandátumért indul, de több ismert név is versenybe szállt.

Megvan az első sepsiszentgyörgyi siker a felsőházban, legyőzte vetélytársát a Marosvásárhelyi VSK

A Sepsi-SIC megszerezte első győzelmét a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásában, míg a Marosvásárhelyi VSK egy rendkívül szoros mérkőzésen győzte le a Bukaresti Știința együttesét, és továbbra is veretlen a play-offban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!