Ilyés Ferenc Tusványoson: az utánpótlásra mindenképp figyelni kell

„Nagyon sok kitartás és munka kellett ahhoz, hogy ilyen karriert futhassak be, viszont kétségtelen, hogy szerencsére is szükség volt közben. 18 évesen kerültem messze a családomtól, azonban komoly álmaim voltak, így mindig megvolt a szükséges motiváció. Voltak nagyon nehéz időszakok, de sosem jutott eszembe, hogy végleg abba kellene hagynom. Mindig arra gondoltam, hogy egyszerűen nem mehetek haza, nem akartam szégyent hozni a családra, magamra” – emlékezett vissza.

A székely sportoló hozzátette, hogy volt egy kisebb szerencséje is, mivel édesapjától elég jó fizikumot örökölt, aki korábban futballozott. Ha ez nem lenne elegendő, az édesanyja is sportoló volt, hogy lényegében kiskora óta a fejében volt, hogy szeretne profi szinten elhelyezkedni a sportvilágában.

„A rendszerváltás után nem sok minden változott az én szemszögemből, csupán annyi, hogy utána a tévében nézhettem a Duna TV csatornát, ahol tudtam magyar csapatokat nézni.

Ilyés Ferenc meghívót kapott a román kézilabda utánpótlás-válogatottba, a második edzőtábor után külföldre kellett volna utaznia a csapattal, de nem kapott vízumot. Többek között ennek is köszönhetően

„Emlékszem mennyire különleges érzés volt, amikor az első válogatott meccs előtt egy olyan öltözőbe mentem be, ahol a HUN felírat szerepelt. Csehországban debütáltam a nemzeti csapatban, felejthetetlen pillanat volt. A 2004-es athéni olimpia különleges pontja a karrieremnek, egy összecsapás kivételével mindegyik mérkőzésen kerettag voltam, úgy érzem a védekezésben sokat segítettem. Nagyon jó érzés visszagondolni ezekre a pillanatokra”.

A 2008-as Európa-bajnokságra úgy gondol vissza, mint az egyik legjobb világverseny, amelyeken részt vett. Véleménye szerint ott remekül teljesített, valamint a sportolói énje is sokat változott. Ami a teljes pályafutását illeti, nem érez hiányosságot, teljesen elégedett az általa elért eredményekkel.

Utolsó gondolatként megosztotta, hogy az utánpótlásra mindenképp figyelni kell. Nem szabad túl korán elengedni a gyerekeket Magyarországra, habár a legtöbb székelyföldi sportoló ott szeretne játszani.

Ha kivételesen tehetséges, akkor természetesen mennie kell, de alapjáraton itthon kell töltse a szükséges időt. Talán 16-17 éves korban sem késő kimenni, most a saját példámból indulok ki. Ha nem sikerül a kinti álom, akkor úgy jön haza, hogy többet hallani sem akar a kézilabdáról, figyelni kell erre. Ezt a szülőknek is be kell látniuk és reálisan kell nézniük”