Vereséggel mutatkozott be a román válogatott a női kézilabda-Eb D-csoportjában. A dániai Koldingban játszott csütörtök esti mérkőzésen a németek 13–10-es első félidő után végül három góllal, 22–19 arányban győztek.
A torna nyitómeccsén villámrajtot vettek Henk Groener lányai, akik a 10. percben már 7–1-re vezettek. A román együttes lefaragott a hátrányból a szünetig, s bár a második félóra első szakaszában ki is egyenlített (14–14), a vezetést nem tudta átvenni.
A németek az ellenfél kiállításait kihasználva begyűjtötték a két pontot.
Bogdan Burcea szövetségi kapitány keretgondokkal küzdött az első mérkőzés előtt. A nemzeti csapat fontos láncszemének számító Crina Pintea koronavírustesztje kevéssel az elutazás előtt, míg Laura Moisă-é a megérkezés után lett pozitív. A románok ráadásul Denisa Dedut sem nevezhették, mivel a Bukaresti CSM kapusának nem érkezett meg időben a második teszteredménye.
A legtöbb lövéssel természetesen Cristina Neagu próbálkozott, de a román válogatott vezére 14 kísérletből csak négyszer talált be.
A németektől a ferencvárosi Emily Bölk, valamint Julia Maidhof és Kim Naidzinavicius is négy gólig jutott.
A négyes másik mérkőzésén Norvégia az erőviszonyoknak megfelelően könnyedén legyőzte Lengyelországot, az északiak 13 góllal diadalmaskodtak. Románia szombaton 17 órától a lengyelek ellen folytatja Eb-szereplését, majd két nappal később a norvégokkal is összecsap. Mindegyik csoportból a legjobb három jut tovább a középdöntőbe
Az első játéknap további eredményei:
A B-csoportban:
Oroszország–Spanyolország 31–22 (13–11)
Svédország–Csehország 27–23 (13–13)
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!