A rájátszás feléhez érkezett a mezőny, az odavágók utolsó játéknapján a Sepsi-SIC hazai pályán fogadta a Nagyváradi CSU együttesét. A házigazdák az előző hat forduló során mindössze egy győzelmet szereztek, míg a vendégek két sikerrel álltak a tabellán.
Rossz előjel volt a Sepsi-SIC számára, hogy egyik kulcsjátékosa, Andreea Nadia Gheorghe súlyos kézsérülést szenvedett, így hosszabb időre kidőlt a csapatból.
A mérkőzést remekül kezdte a sepsiszentgyörgyi gárda, hat perc elteltével már négygólos előnyt dolgozott ki (6–2), amely a szünetig nyolcra nőtt (18–10). A második játékrészben is a házigazdák diktálták a tempót, a nagyváradi csapat nem tudott közelebb kerülni, így a zöld-fehérek végül 31–23-ra megnyerték az összecsapást.
A Sepsi-SIC ezzel a sikerrel megelőzte a Nagyváradi CSU-t, és feljött a hatodik helyre a nyolccsapatos tabellán. Legközelebb április 8-án az Unirea Slobozia otthonában lépnek pályára.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!