Majdnem makulátlan mutatóval vezeti a másodosztály rájátszásának felsőházát a VSK Székelyudvarhely: hat győzelem mellett egy döntetlent jegyzett.
Igaz, hogy még matematikailag nem mondhatja el magáról, hogy elérte a feljutást, de innen kezdve szinte borítékolható ez a tény.
A play-offot követően ugyanis az A osztály első két helyezettje egyenes ágon feljut a legjobbak közé. A székelyföldiek előnye jelenleg hat pont a harmadik Nagyváradi VSK-val szemben, úgy hogy utóbbiak egy találkozóval többet játszottak. Ezen a hétvégén, szombaton 18 órától a városi sportcsarnokban Udvarhely–Nagyvárad meccs lesz, amennyiben ezen is behúzza a maximális pontszámot a listavezető, akkor a hátralévő négy fordulóban egyetlen találkozót kell megnyernie, hogy papíron is meglegyen a feljutás.
Egyet nőtt az élvonal szintje
A VSK Székelyudvarhely a tavalyi évet az első osztályban töltötte, viszonylag kevés pontot, csupán ötöt gyűjtött, végül az utolsó előtti helyen zárva búcsúzott – a szintén újoncnak számító Nagyváradi VSK-val együtt.
Az idei szezon jóval kiegyensúlyozottabb a Bölények Ligájában, legalábbis ami a tabella hátsó részét illeti. Óriási a harc a kiesés elkerüléséért. Nagyjából négyen küzdenek azért, hogy ne az utolsó két hely valamelyikén zárjanak, ami azt jelentené, hogy a következő szezonban egy osztállyal lennebb kezdik a bajnokságot.
A Temesvári Poli a 11. a rangsorban 17 ponttal, a 12–14. pozícióban lévő három klub, a CSM Vaslui, a Segesvári CSM és a Kolozsvári U pedig egyaránt 15 pontot gyűjtött ezidáig.
Minden egyes pontnak óriási értéke van ezen gárdáknál, miután a versenykiírás szerint a 11. és a 12. helyen záró csapatok osztályozót játszanak az A osztály 3. és 4. pozíciójában végző együttesekkel. Miután nagy a különbség a két szint között, így ez szinte egyet jelentene a bennmaradással.
Ennek tekintetében, bár nagy valószínűséggel könnyedén nyeri az A osztályt a VSK Székelyudvarhely, az élvonalba való belépéshez új ráncfelvarrásra, azaz keretmegerősítésre lesz szüksége, amennyiben ott meg is ragadna.
| 2024. 04. 13. 18:00 | Vidombáki CSO Vidombáki CSO | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 34-35 |
| 2024. 04. 13. 18:00 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 44-35 |
| 2024. 04. 13. 18:00 | CS Medgidia Medgidia | CSM Alexandria CSM Alexandria | 25-29 |
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 8 | 7 | 1 | 0 | 304-257 | 22 |
2 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 8 | 6 | 0 | 2 | 254-225 | 18 |
3 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 9 | 4 | 1 | 4 | 260-281 | 13 |
4 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 9 | 4 | 1 | 4 | 274-303 | 13 |
5 | CS Medgidia Medgidia | 9 | 3 | 1 | 5 | 260-259 | 10 |
6 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 8 | 2 | 1 | 5 | 250-258 | 7 |
7 | Vidombáki CSO Vidombáki CSO | 9 | 1 | 1 | 7 | 287-306 | 4 |
Sok helyzetet elpuskázott a sepsiszentgyörgyi együttes saját közönsége előtt. A Besztercei Gloria egy ajándékba kapott góllal kiegyenlített, így pontokat hullajtott a háromszéki gárda.
Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!