Július elején indította a felkészülést a férfi kézilabda élvonalba visszajutott VSK Székelyudvarhely. Egy teljesen átalakult kerettel hangolnak az új szezonra. Eddig az erőnléti edzéseké volt a főszerep, többek között magaslati edzőtáboron is túl vannak.
Ettől a héttől ráfordultak a technikai-taktikai tréningekre, illetve elkezdik a tesztmeccseket.
A klub közösségi oldalán közzétett program alapján az első mérkőzést hazai környezetben, a városi sportcsarnokban játsszák.
Kedden 18 óra 30 perctől a Székelyudvarhelyen edzőtáborozó Bukaresti Steauával csapnak össze.
A hét végén Suceavára utazik a csapat, itt pedig két újabb összecsapást tud le: pénteken 16 óra 30 perctől a Bákói CSM-mel, szombaton 10 óra 30 perctől pedig a CSM Vaslui ellen.
Mindhárom együttes szintén élvonalbeli gárda.
A Bölények Ligája 2024–2025-ös idénye a versenykiírás szerint augusztus utolsó hétvégéjén kezdődik.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Június 26-tól négycsapatos felkészülési tornán vesz részt Dunaszerdahelyen az FK Csíkszereda, ahol a DAC, a Topolya és a magyar bajnok Győri ETO FC is ellenfél lesz. A csapat két nyári edzőtábort tervez, a keretben is jelentős változások körvonalazódnak.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!