Hirdetés

Debrecenben játssza csoportmeccseit az Eb-n a magyar és a román női kéziválogatott is

A kontinenstorna huszonnégy meccsét játszanak Magyarországon
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Kisorsolták a soron következő női kézilabda Európa-bajnokság csoportjait. Egy helyszínen lép pályára a részben házigazda magyar és a román nemzeti együttes. A középdöntőben találkozhatnak egymással.

A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Hirdetés

A sorsoláson kiderült: Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese a tavalyi világbajnokság középdöntője és a múlt heti debreceni olimpiai selejtezőtorna után ismét találkozik a svéd gárdával. A harmadik kalapból az észak-macedón, a negyedikből a török csapat került az A csoportba.

A románok a B csoportba kerültek, ennek helyszíne is Debrecen lesz, ez a négyes jóval erősebbnek ígérkezik: Montenegró, Szerbia és Csehország alkotja még.

A női szakág történetének első 24 csapatos Európa-bajnoksága november 28-tól december 15-ig tart. A csoportmérkőzéseknek Bázel, Innsbruck és Debrecen ad otthont, a középdöntőket Debrecenben és Bécsben rendezik, míg az elődöntőknek, valamint a helyosztóknak és a döntőnek az osztrák főváros lesz a helyszíne.

A torna 16 játéknapja során a 65 meccsből 24-et játszanak Magyarországon.

A csoportok első két helyezettje jut a középdöntőbe, ahonnan két-két csapat az elődöntőbe kerül, a harmadik helyezettek pedig az ötödik helyért lépnek pályára.

Miután a középdöntőben egy ágra kerül az A, a B és a C csoport továbbjutója, így amennyiben a magyar és a román együttes sikerrel veszi a csoportkört, akkor itt találkozhat.

Női kézilabda Európa-bajnokság, Ausztria, Svájc, Magyarország

A csoport (Debrecen)
Svédország
Magyarország
Észak-Macedónia
Törökország

B csoport (Debrecen)
Montenegró
Románia
Szerbia
Csehország

C csoport (Bázel)
Franciaország
Spanyolország
Lengyelország
Portugália

D csoport (Bázel)
Dánia
Svájc
Horvátország
Feröer

E csoport (Innsbruck)
Norvégia
Ausztria
Szlovénia
Szlovákia

F csoport (Innsbruck)

Hollandia
Németország
Izland
Ukrajna

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

`
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Krónika

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?

A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Ledolgozták a hátrányukat, pontot mentettek a magyar kézilabdázók

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29–29-es döntetlent játszott Svájccal az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, pénteken Malmőben.

Kikapott Izlandtól, nem visz pontot az Eb-középdöntőbe a magyar kézicsapat

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem visz magával pontot az Európa-bajnokság középdöntőjébe, miután kikapott Izlandtól kedden, a csoportkör utolsó fordulójában, Kristianstadban.

Az utolsó másodpercek döntöttek, vereséggel búcsúzott a román kézicsapat a kontinensviadaltól

Vereséggel zárta szereplését a 2026-os férfi kézilabda Európa-bajnokságon a román válogatott. Ledolgozzák hátrányukat az esélyesebb Észak-Macedónia ellen, a hajrában azonban egyetlen gól döntött a rivális javára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!