Hirdetés

Búcsúzott a női kézi Eb Debrecentől, kiderült, kivel csapnak össze a magyarok az elődöntőben

Hat győzelmet és egy vereséget összesítettek a magyarok Debrecenben
Fotó: Facebook/Sportul Ilustrat

A románok ereje elfogyott a női kézlabda Európa-bajnokság középdöntőjének végére. A magyarok nagyot harcoltak a franciákkal, de egyszer sem vezettek ellenük, így a legerősebb ellenféllel kell megküzdeniük a legjobb négy között.

Kedden délután a románok találkozója volt az első az 1-es középdöntő csoport utolsó fordulójában az osztrák-magyar-svájci közös rendezésű kontinenstorna debreceni állomásán. Nem volt tét nélküli a lengyelekkel szembeni mérkőzés, a sors írhatott olyan forgatókönyvet, mely szerint a harmadik helyen zárhattak volna a csoportban Bazaliuék. Ez pedig azt eredményezte volna, hogy ott lehetnek a bécsi Final Weekend-en.

Csakhogy ennek az első féltétele az volt, hogy legyűrjék Lengyelországot. A szünetig szoros volt a párharc, a második felvonást jobban bírta az ellenfelük, megnyerte az összecsapást.

Hirdetés

Kapcsolódó

A román csajok a csoportkörben két, a középdöntők során pedig egy sikert könyveltek el. Elérték a szövetség által kitűzött célkitűzést. A Főnix Arénában lévő kisszámú szurkolótáboruk perceken keresztül ünnepelte őket.

A szövetségi kapitány, Florentin Pera szerint az utolsó két Eb-meccsükön elfogytak fizikailag: „A magyarokkal húsz, most harminc percig tartottuk a ritmust. Próbáltam változtatni, frissíteni, de ebben ennyi volt.

A román válogatott erőn felül teljesített ezen az Európa-bajnokságon.

Három találkozót megnyertünk, megmutattuk, hogy sokra vagyunk képesek, mint azt előzetesen nagyon sokan jósolták. Büszke vagyok a csajokra, lehetett volna még jobb is, de nem kell búslakodnunk” – összegzett.

Románia biztosan hazafelé veszi az irányt, míg a kora esti magyar–francia találkozó mindkét résztvevője már úgy lépett pályára, hogy összepakoltak, de Bécs lesz a főhadiszállásuk. Pénteken ugyanis mindketten elődöntőt játsszanak – ezt már tudták a kezdő sípszó előtt. A két, eddig veretlen válogatott a csoportelsőségért, küzdött meg, ami nagy vonalakban azt jelentette, hogy elkerülik a címvédő Norvégiát.

Alaposan beragadt az elején Vlagyimir Golovin csapata, az első góljukat a 9. percben lőtték, amikor már a franciák négyszer voltak eredményesek.

A szurkolókra semmi panasz nem lehetett, Debrecen úgy köszönt el a lányoktól, hogy telt ház, majdnem ötezer ember bíztatta őket.

„Harcoljatok!” – skandálta a B-közép, amikor a szövetségi kapitánynak ki kellett kérnie a második idejét is a huszadik perc környékén, 6–10-es állásnál.

Vették is a lapot, összekapták magukat, azt a gárdát láthattuk, amely eddig egymás után magabiztosan húzta be a győzelmeket, szám szerint hatot. A szünetig össze is jött az egyenlítés (13–13).

A második játékrészben is öldöklő volt a küzdelem, azonban végig Klujberék szaladtak az eredmény után. Egyszer sem vezettek a magyarok, 30–27-re nyertek a franciák, így ezzel eldőlt, hogy pénteken az Eb elődöntőjében a norvégokkal csapnak össze.

Kapcsolódó

Debrecen remek házigazda volt, ahogy a lelkes szurkolók is szűnni nem akaró vastapssal köszönték meg a csajoknak az eddigieket.

Érdekes volt hallgatni a lányok nyilatkozatait, Papp Nikolett dühös volt, hogy megtört a győzelmi szériájuk: „Megtettünk mindent, de most ez ennyire volt elégséges. Pedig nagyon akartuk, hogy megnyerjük a csoportot, ezzel pedig megkönnyítettük volna valamelyest a dolgunkat az elődöntőben.

Bécsbe éremért utazunk. Nem is gondolok belé, hogy lecsúszunk róla, amikor ott vagyunk az első négyben”.

Csapattársa, Győri-Lukács Viktória szerint a franciák alaposan felkészültek belőlük: „Nagyon sok mindenre tudták, hogy mi az ellenszer. Voltak olyan pozitív hullámok, amiket meglovagoltunk, ilyen volt a szünet előtti is, amikor kiegyenlítettünk.

Nagyon gyorsan el kell felednünk ezt a meccset és a következő feladatra kell összpontosítanunk” – nyilatkozta a találkozó után a szélső a mix zónában.

Szerdán a 2-es középdöntő csoport utolsó fordulóját rendezik a női kézilabda Európa-bajnokságon, ahol az egyetlen kérdés, hogy Norvégia mellett a dánok, vagy a hollandok jutnak az elődöntőbe. Csütörtökön szünnap lesz, pénteken Bécsben indul a csata az érmekért.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyre drágább a székely zászló az FK Csíkszeredának

Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.

Ilyés Róbert: szeretnék pár játékost, de a klub filozófiáját kell követnem

Kétgólos vereséget szenvedett hazai pályán az FK Csíkszereda a FC Argeș ellen a labdarúgó Szuperliga 19. fordulójában. A piros-feketék ezúttal nem találták el a kaput, így a vendégek megérdemelten vitték el a három pontot Csíkszeredából.

Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

`
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Krónika

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek

Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Kínkeserves magyar iksz a japánok ellen, ezzel megvan a negyeddöntő a kézivébén

Nagyon nem feküdt a japánok játéka a magyaroknak a női kézilabda-világbajnokság második középcsoportbeli találkozóján. Azért valahogy összejött a döntetlen, ezzel pedig a továbbjutás is az egyenes kieséses szakaszba.

Kerekes Éva szerint kezdésnek már az is elég lenne, ha sportmérkőzéseken nem ugranánk egymás torkának

A román női kézilabda-válogatott negyeddöntőbe jutási álmai szertefoszlottak ugyan, de még két vb-mérkőzésen szurkolhatunk Kerekes Évának, aki a Szenegál elleni meccs előtt időt szakított arra, hogy a Székely Sportnak értékelje eddigi tapasztalatait.

Kergették a románok a magyarokat, egyszer sem érték utol a kézivébén

Alaposan megnehezítette a magyarok dolgát a román női kézilabda-válogatott a világbajnokság középdöntőjének első fordulójának összecsapásán. Végig Klujbertéknél volt az előny.

Magyaros csapatmunka vagy román reváns – pikáns ütközet jön a női kézilabda-világbajnokságon

Igazi presztízsrangadóval kezdi meg a magyar és a román női kézilabda-válogatott középdöntőbeli szereplését a világbajnokságon. A magyarok kétpontos előnnyel rendelkeznek, de vereség esetén a trikolórok megelőznék őket.

Jöhet a magyar–román csata a vébén

A magyar válogatott nehézkes győzelemmel és csoportelsőként, míg a románok a dánok elleni súlyos vereséggel és másodikként jutottak tovább a középdöntőbe a női kézilabdavébén. Szerdán jön az újabb magyar–román felvonás.

Irán fölényes legyőzésével középdöntősök a magyar lányok

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47–13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland–német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A zetelaki szélső góljai is kellettek Románia továbbjutásához

A román női kézilabda-válogatott nehéz meccsen 31–27-re legyőzte Japánt a világbajnokságon, ezzel biztosította helyét a középdöntőben. A szombati találkozón a zetelaki Kerekes Éva három gólt szerzett.

Gólszegény meccsen, de magabiztosan rajtolt a vébén a magyar válogatott

Kevés találat, sok kimaradt helyzet és meggyőző kapusteljesítmények jellemezték a magyar női kézilabda-válogatott világbajnoki bemutatkozását, ám Golovin Vlagyimir csapata így is teljesen megérdemelt győzelemmel kezdte a tornát.

Hengerelt a második félidőben, Románia győzelemmel indította a vb-t

Megkezdte szereplését a női kézilabda-világbajnokságon a román válogatott, amely csütörtök este Horvátország ellen lépett pályára. Az első félidőben még szoros csata zajlott, ám a szünet után gyorsan felőrölte ellenfelét Mihăilă Ovidiu együttese.

Nagy célok. Reális esélyek? – a magyar női válogatott magabiztosan vág neki a kézilabda-világbajnokságnak

A kézilabdavébén nemcsak a magyarok, hanem a románok is nagy várakozással lépnek pályára: míg Golovin mester csapata az Eb-bronz lendületével célozza meg a legjobb hatot, addig Ovidiu Mihăilă a csoportból való továbbjutást is önbizalomnövelőnek tartja.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!