Hirdetés

„Ez csak kézilabda, nem háború” – Kerekes Éva nyilatkozatától hangos a román és a magyar sportsajtó

A meccs kulcspillanataiban hibáztak a trikolórok, ezért elúszott a negyeddöntő számukra
Fotó: FRH/Román Kézilabda-szövetség

Mindkét ország szaksajtója terjedelmesen foglalkozik a női kézilabda-világbajnokság magyar–román párharcával, amelyet a magyar válogatott szerdán 34–29-re nyert meg és ezzel nagy lépést tett a negyeddöntő felé, míg a románoknak erre már nincs esélyük.

Magyarország újra hazaküldi Romániát! címmel közölt helyszíni tudósítást a Gazeta Sporturilor a középdöntős találkozóról, amelyben a cikkíró kiemeli, bekövetkezett az, amitől leginkább tartottak: átjáróház volt a román védelem, „Klujber Katrin szabadabbnak érezhette magát, mint tavaly az Európa-bajnokságon, ahol 10 alkalommal talált be”.

Kapcsolódó

Hirdetés

Az újságíró szerint nehezen magyarázható hibákat vétettek a trikolórok, és hiába csillant fel a remény Kerekes vagy Boiciuc villanásánál, sima vereség és a továbbjutás elúszása lett a vége. Véleményük szerint a szurkolótáborok „összecsapása” döntetlennel zárult, a létszámfölényben lévő románok az énekhangjukkal, a magyarok a dobokkal tűntek ki.

„Marad a világbajnokság elején kitűzött cél: a legjobb tíz közé jutás, ami 2017 óta nem jött össze” – jegyzik meg a cikk végén.

Románia legutóbb 2015-ben, a dániai világbajnokságon ért el komoly eredményt, akkor bronzérmet szerzett.

A sportoldal címlapon hozta le a román válogatott zetelaki szélsőjének, Kerekes Évának a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatát, amelyben elítélte a román–magyar ellenségeskedést.

„Nem hiszem, hogy szükség lenne ekkora konfliktusra két ország között. Szerintem ez nevetséges!

Nekem fáj a szívem, mert középen vagyok ebben a helyzetben. Nagyon utálom, amikor látom, hogy az emberek egymásra fújnak, egymással verekednek, veszekednek. Békében kellene lennünk egymással, az a legjobb. Ez csak kézilabda, nem háború! Mindegy, mi történt ezelőtt száz plusz évvel”

– jegyezte meg sportszerűen a 24 éves kézilabdázó, aki korrekt nyilatkozatáért kapott hideget-meleget a kommentszekciókban.

Kerekes Éva kimondta: ez csak kézilabda, nem háború •  Fotó: FRH/Román Kézilabda-szövetség Galéria

Kerekes Éva kimondta: ez csak kézilabda, nem háború
Fotó: FRH/Román Kézilabda-szövetség

Kerekes Éva színtiszta magyarsággal mondta el a véleményét a meccsről és a két nemzet ellenségeskedéséről”

– fogalmaz a Magyar Nemzet.

„Anyanyelvem a magyar, családom teljes mértékben magyar. A románt később tanultam meg. Tökéletesen beszélek magyarul, románul és angolul is” – idézi a lap Kerekes Évát. A Besztercei Gloria játékosának nem ez volt a legjobb meccse a világbajnokságon, négy dobásból egy gólt jegyzett.

A gsp.ro a magyar kézilabdázók nyilatkozataival is részletesen foglalkozott, kattintásvadász címmel tálalta például az öt góllal, három gólpasszal és két fontos labdaszerzéssel záró Vámos Petra Nemzeti Sportnak adott válaszát, miszerint extra motivációt jelentett számukra, hogy Romániával játszottak.

„Minden magyar embernek kicsit fontosabb egy ilyen mérkőzés, mint az összes többi. Ezt belül mi is éreztük, de ami igazán motivált minket, hogy ez már egy középdöntő.”
•  Fotó: Magyar Kézilabda-válogatott/Facebook Galéria

Fotó: Magyar Kézilabda-válogatott/Facebook

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé – írja a Nemzeti Sport, kiemelve, hogy a százszázalékos magyar válogatott „ha péntek este a Svájcot meglepően simán felülmúló Japán ellen is érvényesíti a papírformát, akkor már az utolsó, Dánia elleni mérkőzés eredményétől függetlenül bejut a legjobb nyolc közé.”

A Prosport a román szövetségi kapitányt, Ovidiu Mihăilăt idézi, aki azt rótta fel játékosainak, hogy

mentálisan nem voltak elég érettek, a döntő pillanatokban nem tudták magukhoz ragadni a kezdeményezést.

„Mérges vagyok, mert kikaptunk. Voltak jó pillanataink, de nem voltunk elég határozottak, könnyen elveszítettük a labdát. Ezen múlt a meccs sorsa, nem volt erőnk és türelmünk befejezni a támadásainkat, ha nem hibázunk ennyit, harmincöt-harminchat gólig meg sem álltunk volna. De fiatal ez a csapat, lépésről lépésre építkezünk. Nem könnyű sorozatban két meccset elveszíteni, próbálok önbizalmat önteni a lányokba, mert még két mérkőzésünk hátravan, és harcolni fogunk ezekért a pontokért” – részletezte.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

A bukarestiek elnapolták a Marosvásárhelyi VSK feljutását

Hiába vezetett a találkozó nagy részében, az utolsó percekben mégis elveszítette a Bukaresti Știința elleni idegenbeli rangadót a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata, így elszalasztotta a lehetőségét, hogy bebiztosítsa feljutását az élvonalba.

Nem sikerült a visszavágás: Pitești-en is alulmaradt a VSK Székelyudvarhely

A férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának 10. fordulójában, szombaton este a VSK Székelyudvarhely a CSU Pitești vendégeként lépett pályára, ahol nem sikerült visszavágni az odavágón elszenvedett vereségért.

Új elnököt választottak a Román Kézilabda-szövetség élére

A korábbi játékos Bogdan Voina a Román Kézilabda-szövetség (FRH) új elnöke, miután megnyerte választást a szervezet pénteki közgyűlésén.

Mandel Katával a soraiban lett megyei kézilabda-bajnok a csíkszeredai együttes

A Csíkszeredai KSC 4Seasons megőrizte előnyét a szentegyházi zárótornán, és megnyerte a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságot. A bajnokcsapatban pályára lépett a snowboardos olimpikon, Mandel Kata is.

Simán hozta a kötelezőt a Sepsi-SIC az utolsó hazai meccsen

Meggyőző játékkal és biztos sikerrel zárta hazai szereplését a Sepsi-SIC a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásában, a háromszéki együttes a Kolozsvári CSU ellen diadalmaskodott.

A pihenőig vezetett, utána csak hátrányban kézilabdázott a VSK Székelyudvarhely

Az első félidőben utolsó percében adta át a vezetést a VSK Székelyudvarhely a Nagyváradi VSK-nak a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának meccsén. A továbbiakban végig futott az eredmény után.

Nagy lépést tett a Virágok Ligája felé a marosvásárhelyi kézilabdacsapat

Végig irányítás alatt tartotta a mérkőzést és magabiztosan nyert a CSM Roman ellen a Marosvásárhelyi VSK a másodosztályú női kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásában, ezzel még közelebb került a célkitűzéséhez, az élvonalba jutáshoz.

Szentegyházán zárul a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság

Szombaton, április 18-án Szentegyházán rendezik a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó, hatodik teremtornáját, amely egyben a szezon záróeseménye is lesz.

Átvette a vezetést, már nem adta ki kezéből a sepsiszentgyörgyi kézicsapat

Nagyon szoros mérkőzést játszott egymással a Sepsi-SIC és a CS Star Mioveni csütörtök délután a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásában. A háromszéki együttes végig irányítás alatt tartotta a meccset, és rutinos játékkal megszerezte a pontokat.

Veretlenül zárta a Kárpátok Kupáját a házigazda Marosvásárhelyen

Két győzelem és egy döntetlen volt a román válogatott mérlege az elmúlt napokban Marosvásárhelyen rendezett női kézilabda ifjúsági Kárpátok Kupáján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!