A szeptember eleji nyitófordulóban hazai közönség előtt kellett volna bemutatkozzon az élvonalban a segesvári együttes, ám utóbb kiderült, hogy ellenfele, a súlyos anyagi gondokkal küszködő CSM Focșani nem vállalta az indulást. A Maros megyeiek így szabadnaposak voltak, a bajnokság folyamán pedig minden fordulóban egy csapat nem lép pályára, amely a Focșani ellen kellene játsszon.
A legjobbak közé két év után visszatért Segesvári VSK a második játéknapon játszotta le az első találkozóját,
múlt hétvégén kiegyensúlyozott csatában három góllal, 29–26-ra maradt alul a Kolozsvári Universitatea otthonában.
A segesváriak a harmadik fordulóban hazai pályán is bemutatkoznak a Bölények Ligájában, vasárnap 17 óra 30 perctől a Radu Voina Sportcsarnokban a HC Buzău gárdáját fogadják (a mérkőzést élőben közvetíti a Pro Arena tévécsatorna), amely két sikerrel kezdte az idényt, éppen az előző meccsén meglepetésre legyőzte a címvédő Bukaresti Dinamót. A fővárosi klubbal a segesvári gárda az ezt követő játéknapon idegenben méreti meg magát.
Az élvonalbeli szezonra jelentős változtatásokat eszközölt a csapatban a Segesvári VSK vezetősége. Mint ismert, az együttest a nagy tapasztalattal rendelkező és a korábbi klubjainál, köztük a Székelyudvarhelyi KC-nál kiváló munkát végzett Vlad Caba irányítja. A kerethez rutinos játékosok csatlakoztak, hárman a VSK Székelyudvarhelytől érkeztek, a kapus Buzogány Barna, az irányító Katona Tamás és a balátlövő Pavel Loic, mellettük több belföldi és idegenlégiós kézilabdázóval erősítettek.
Fiatal és versenyképes keretet akartak kialakítani, a célkitűzésük egyértelmű, bennmaradni az élvonalban.
A Bölények Ligája 2025–2026-os szezonjában tavalyhoz képest hárommal kevesebb, alig tizenegy együttes szerepel. A bajnokság folyamán 22 forduló keretében oda-visszavágókat rendeznek. Az idény első része december 7-éig tart, majd két hónapos téli szünet következik. A pontvadászat 2026. február 8-án folytatódik és május 24-én fejeződik be. A végén nem lesz automatikus kieső, az utolsó két helyezett osztályozót játszik a másodosztály felsőházi rájátszásának 3. és 4. helyén végző csapatával a bennmaradásért.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!