Vlad Caba több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a román és nemzetközi kézilabdában, számos jelentős eredménnyel a háta mögött. A legkiemelkedőbb közülük az éppen tíz évvel ezelőtt a Székelyudvarhelyi KC-val elhódított Challenge Kupa.
Karrieje során ült a Bukaresti CSM, a Temesvári Politehnica, a szaúd-arábiai MAHD Academy Rijad, valamint legutóbb a CSM Focșani kispadján.
Segesváron már korábban is tevékenykedett, a Nemzeti Kiválósági Kézilabda Központ szakmai vezetőjeként.
A Maros megyei kéziklub az idén – egy év kihagyás után – visszajutott az élvonalba.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!