Nagy reményekkel vágott neki a dán–norvég–svéd közös rendezésű Európa-bajnokságnak a magyar csapat, amely az F csoportba kapott besorolást Izland, Olaszország és Lengyelország társaságában.
A találkozón a lengyelek szerezték meg a vezetést, rövid időre kétgólos előnyre is szert tettek, ám ez volt az egyetlen periódus, amikor riválisuk irányított. A magyar válogatott gyorsan rendezte sorait, egyenlített, majd fokozatosan ellépett (8–4), és innentől kezdve kézben tartotta a mérkőzést.
A termetes lengyel játékosok jelentette fizikai fölényre is megtalálta az ellenszert a magyar együttes, stabil védekezéssel és hatékony támadójátékkal őrizte előnyét. A szünetben 14–10 állt az eredményjelzőn.
A fordulást követően sem változott érdemben a játék képe: Lengyelország próbált kapaszkodni, de a magyar szerkezet jól működött, így a hajrára végleg eldőlt a találkozó sorsa. Magyarország végül 29–21-re diadalmaskodott.
Chema Rodríguez csapata legközelebb vasárnap 21.30-tól lép pályára, amikor Olaszország lesz az ellenfél.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!