A tordai buboréktorna keretén belül a Székelyudvarhelyi Szejke SK a Segesvári VSK-val nézett farkasszemet. Az alapszakasz ötödik játéknapjához tartozó mérkőzés igencsak fontos volt mindkét fél számára: a VSK eddig négyből négyet nyert, a Szejke SK már egyszer botlott. Egy újabb megingást nem nagyon engedhettek volna meg, amennyiben az elsőség megkaparintása a céljuk.
Jól is kezdett a Sipos Lóránt által irányított gárda, fokozatosan kezdett ellépni ellenfelétől: a 12. minutumban 7–4-re, a 17-ben 9–5-re, a 23-ban pedig már 14–7-re vezetett. A pihenőre pedig összehozták a kétszámjegyű különbséget (20–10).
A második félidőben még egy lapáttal rátettek, tizennégygólos volt a legnagyobb különbség, a 37. percben, amikor 26–12 állt az eredményjelzőn. Ebből azért valamelyest faragott a Maros megyei gárda, az 54. minutumban öt volt közte (32–27), de azért egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ki szerzi meg a győzelmet.
A C csoport élén így 12-12 ponttal a továbbjutásra is esélyes két klub áll, a gólkülönbség választja el őket csak, első a Szejke SK, második a Segesvár, a harmadik helyezett a Kolozsvári U 10 ponttal .
Az udvarhelyiek szombaton délután a Temesvári CSU-val játszanak.
Férfi kézilabda A osztály, C csoport, 5. forduló:
Székelyudvarhelyi Szejke SK–Segesvári VSK 37–31 (20–10).
Az udvarhelyiek gólszerzői: Komporály 11, Tăuțean, Kónya 6-6, Pál, Fekete, Csibi 3-3, Mihály, Szabó 2-2. Jére 1.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!