Volt ahol a csoportkör már egy hónappal ezelőtt lezárult, a legtöbb klub az ifi 2-es lányoknál nevezett, így értelemszerűen itt volt a leghosszabb a bajnokság első szakasza, ezen a hétvégén tudták le az utolsó játéknapot.
Itt a Székelyudvarhelyi ISK-nak igencsak kellettek a pontok, miután a továbbjutást érő negyedik helyért voltak nagy küzdelemben. Végül a Mester Zsolt által irányított együttes nem hibázott, így ott van a felsőházi rájátszásban, az ország legjobb 32 gárdája között.
A folytatásban két elődöntő torna következik számukra, az elsőt április utolsó hétvégéjén rendezik, itt az ISK ellenfelei a CSS Caracal, a Temesvári AHCS és a Nagybányai Marta lesznek.
A másik lánycsapat, az ifi 3-asok már túl vannak ezen. Ők a csoportkört könnyedén vették, a hazai környezetben megrendezett első elődöntő tornán is százszázalékos teljesítményt nyújtottak, így már a legjobb 16 között van Bálint Aliz együttese.
Május elején jön a következő kör, amikor a CSS Caracallal, a Zilahi HC-val és a Kálmándi Kézisulival csapnak össze.
Az U16-osoknál a Székelyudvarhelyi ISK másodikként zárt a csoportkörben, így készülhet a felsőházi rájátszásra. Palatka Barna együttese április 25-27. között lép pályára itt, a CSU Suceava, a Resicabánya és a Szatmárnémeti ISK lesznek az ellenfelei. Az első két helyezett folytathatja az utat a döntő torna felé.
A kisebbeknél, az ifi 3-asoknál a Székelyudvarhelyi Szejke SK játszi könnyedséggel vette a bajnokság első felét, mindenkit felülmúlva lettek elsők. A Kopacz István által felkészített gárda április közepén utazik az elődöntő tornára, Konstancán vívhatja ki a továbbjutást.
A kisebb korosztályok, az ifi 4-es és gyerekkézilabdázók számára még csak ezután kezdődik el a pontvadászat – itt nem rendeznek csoportmeccseket –, hanem zónadöntőktől indítják a megmérettetést. Itt is lesznek székelyudvarhelyi csapatok, mind a lányoknál, mind a fiúknál.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!