A DEAC a megszerzett egy ponttal a nyolcadik, utolsó továbbjutó helyen bekerült a negyeddöntőbe, ahol korábban a Ferencváros, a Brassó, a Gyergyó, a Csíkszereda, az Újpest, a BJAHC és a DVTK Jegesmedvék biztosította helyét.
A debreceni mérkőzésen a vendég csíkiaknál ezúttal is hiányzott Péter Balázs és David Levin. Péter Balázs az egy héttel korábban Cardiffban megrendezett olimpiai selejtezőn kapott hatalmas ütést a kezére, nem tud ütőt fogni, otthon kezelik. Levin hiányzásának okáról nem adott ki közleményt a klub.
Artyom Vaszjunyin, a debreceniek vezetőedzője elégedett volt a játékkal: „Az eredménnyel nyilván nem vagyok az, hiszen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, könnyen szerezhettünk volna három pontot is. Sokkal jobban játszottunk, mint a legutóbbi, Gyergyószentmiklós elleni találkozón, erre már lehet alapozni”.
A csíkiak vezetőedzője, Václav Novák szerint a kék-fehéreknél nem működik az emberelőnyös játék. „Mindkét csapat megnyerhette volna a meccset, amelyen a két kapus nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Speciális egységeink teljesítménye ezúttal elmaradt a várakozásoktól, ezt leszámítva jó, izgalmas csatát vívtunk Debrecenben” – nyilatkozta Václav Novák
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FTC-Telekom FTC | 39 | 22 | 5 | 3 | 9 | 152-99 | 79 |
2 | Brassói Corona Brassó | 39 | 22 | 3 | 1 | 13 | 132-103 | 73 |
3 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 39 | 18 | 4 | 5 | 12 | 140-124 | 67 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 39 | 19 | 3 | 5 | 12 | 145-126 | 65 |
5 | Újpesti TE UTE | 38 | 17 | 4 | 3 | 14 | 112-106 | 62 |
6 | Budapest JAHC BJAHC | 38 | 17 | 3 | 4 | 14 | 134-120 | 61 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 39 | 15 | 6 | 3 | 15 | 117-126 | 60 |
8 | Debreceni EAC DEAC | 38 | 13 | 4 | 3 | 18 | 113-128 | 50 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 39 | 8 | 0 | 7 | 24 | 93-148 | 31 |
10 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 38 | 4 | 6 | 4 | 24 | 70-128 | 28 |
*–a Sportklubtól 3 pont levonva.
Az alapszakasz 44 mérkőzése után az utolsó két helyezett elbúcsúzik, az első nyolc pedig a rájátszásban folytatja. Ellenfélválasztás nem lesz, az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel találkozik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!