A következő szezontól is Jens Brandström irányítja a Sapientia U23 együttesét – adta hírül a Székelyföldi Jégkorong Akadémia honlapja.
A svéd vezetőedző már alá is írta új szerződését, ami a csapatmenedzser Horvát Tamás nyilatkozata szerint csupán formaság volt. A csapatvezető elmondta, már korábban megegyeztek a folytatásról, elégedettek a skandináv tréner munkájával, a játékosok pedig rengeteget fejlődtek az idény során.
– tette hozzá Horvát.
Az SZJA közleménye szerint Brandström kiválóan beleillik az elképzeléseikbe, a maga részéről pedig az edző is elmondta, hogy nagyon jól érzi magát az akadémiánál. Úgy véli, sokat léptek előre, de az igazán nagy fejlődés a második évben következhet be, ezért is döntött a szerződéshosszabbítás mellett.
A svéd edző fő célja, hogy a játékosok sokat tanuljanak a hokiról és a profizmusról.
Másrészt szeretné, ha a csapat egy szinttel feljebb lépne a hazai bajnokságban, illetve bejutna az Európai Egyetemi Jégkorongliga (EUHL) rájátszásába. Utóbbi sorozat a járványhelyzet miatt a jelenlegi szezonban nem rajtolhatott el.
Jens Brandström tavaly nyáron a Hokiklub Budapesttől érkezett a Sapientia U23-hoz, vezetésével a zöld-fehérek kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, a román bajnokságban a Sportul Studențesc és a Bukaresti Steaua ellen tudtak mérkőzéseket nyerni.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!